Súlyos balesetek történtek a hosszú hétvégén: fotók

Derecskén és Hajdúböszörményben történt egy-egy személyi sérüléssel járó baleset.

Egy személygépkocsi 27 éves vezetője 2017. április 29-én 9 óra 33 perckor Derecskén, a Köztársaság úti parkolóból hátramenetet végzett. A férfi a manőver során – figyelmetlenségből – járműve hátuljával nekiütközött egy ott elhaladó kerékpárosnak, aki elesett. A baleset következtében a kerékpárral közlekedő 60 éves helyi nő az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást.  

Hajdúböszörményben, a Vértanú utcán közlekedett 2017. április 29-én 10 óra 45 perc körül egy 27 éves férfi Opel típusú személygépkocsijával a Bethlen Gábor utca felől a Fazekas Gábor körút irányába. A gépjárművezető haladása során áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd felhajtott a járdára, ahol elütött egy gyalogost. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a 80 éves asszony súlyos sérülést szenvedett. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset pontos körülményeit, de az elsődleges adatok szerint a sofőr elaludhatott vezetés közben.  

(police.hu)

Exit mobile version