Súlyos vereséget szenvedett a Debrecen a BL-ben

A DVSC Schaeffler 38-28-ra kikapott szombaton a Brest Bretagne vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.

A két együttes október végi egymás elleni találkozóját házigazdaként 31-24-re nyerte Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese.

Alexandrina Cabral Barbosa kilenc góllal járult hozzá a hazai sikerhez. Debreceni részről Jovana Jovovic négyszer volt eredményes, akárcsak Kácsor Gréta, illetve a magyar válogatottal decemberben világbajnokságon szerepelt játékosok közül Vámos Petra és Töpfner Alexandra.

„Többet vártam önmagunktól. Tudtuk, hogy a Brest jobb csapat, ezúttal remekül is játszott ellenfelünk. A második félidőben sajnos teljesen szétesett a játékunk, sok volt a technikai hiba, nem tudtuk megállítani a Brest lerohanásait” – értékelt a DVSC honlapján Szilágyi Zoltán.

A Debrecen – amely a hatodik helyen áll az A csoportban – jövő vasárnap a Buducsnoszty Podgoricához látogat.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, A csoport:
Brest Bretagne (francia)-DVSC Schaeffler 38-28 (19-14)
lövések/gólok: 52/38, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 6 perc

(MTI/HP)
Fotó: dvsckezilabda.hu

Exit mobile version