Szakmafesztivál lesz Debrecenben

Fotó: DSZC

Hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a nagyrendezvényt.

Szakmafesztivált szervez a Debreceni Szakképzési Centrum szombaton Debrecen főterén. A rendezvény célja a hagytományteremtés mellett az, hogy népszerűsítse a szakképzést. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján- melyet a szakképzési centrum egyik partnervállalatánák, a Vitesco Technologies Hungary Kft.-nél tartottak- Barcsa Lajos alpolgármester elmondta,

a város fejlődésének szempontjából kulcskérdésnek számít, hogy milyen hatékonyan tudjuk bemutatni a szakképzést a fiatalok és szüleik számára. A Debrecenbe települő cégeknek 30%-ban felsőfokú képzettséggel, míg 70%-ban magasan kvalifikált, szakképzettséggel rendelkező munkaerőre van szükségük. Őket a Debreceni Szakképzési Centrum tudja biztosítani a vállalatok számára. Mégis hogyan lehet megszólítani a diákokat, a szülőket, annak érdekében, hogy minél több tehetségesgyermek iratkozzon be a szakképzési centrum intézményeibe? A legjobb hívószó az új munkahelyek megteremtése, hiszen látják azt, hogy amikor végeznek egy adott intézményben, akkor 21. századi, jó fizetéssel rendelkező munkahelyen tudnak majd elhelyezkedni.

Fotó: DSZC

Hozzátette, kiemelten fontos az iskolák infrastrukturális fejlesztése, a duális szakképzés kialakítása, valamint az, hogy olyan rendezvények, jöjjenek létre, mint a Debreceni Szakmafesztivál, ami egyedülálló, unikális programnak ígérkezik.

Az I. Debreceni Szakmafesztivál május 14-én, szombaton 11 órakor kezdődik és 20 óráig tart. A fesztivál színes színpadi programokkal, valamint intézmények és partnercégek bemutatkozásával járul hozzá a szakképzés népszerűsítéséhez. A könnyed családi napot egy nagyszabású koncert zárja, a szervezők pedig remélik, hogy ezzel beírják magukat a város tavaszi proamfüzetébe.

Három évvel ezelőtt írtuk alá stratégiai megállapodásunk a DSZC-vel, azóta rendkívül szoros az együttműködésünk, mely kiterjed a szakmai gyakorlati lehetőségekre, duális képzésekre és a pályaorientáció a rendezvényekre. Közös célunk, hogy a diákok olyan versenyképes szakmai tudást és készségeket sajátítsanak el, mellyel később sikeresen tudnak majd high-tech gyárunkban elhelyezkedni.

fogalmazott Lukas Juranek, a Vitesco Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy ez a rendezvény abban különbözik a hagyományos pályaorientációs rendezvényektől, hogy

Fotó: DSZC

a DSZC egy családi napon céges partnereivel közösen mutatja be a jövő szakképzését. A látogatók megtudhatják, hogy a különböző iskolák mely vállalatokkal működnek együtt a mindennapokban. A kiállítók egy teljes életpályát vázolnak fel az érdeklődők előtt, akik nemcsak egy középiskolát ismerhetnek meg, de azt is megtudhatják, hogy ha szakmát szereznek, a Debreceni Egyetem és a városban található vállalatok milyen lehetőségeket, karrierutat kínálnak számukra.

A rendezvényre nem csupán a felvételi előtt álló általános iskolásokat várják,

hanem a most érettségizőket is, akiket szintén vonzó lehetőségekkel vár a szakképzés.

Az érdeklődők 11 tagintézménnyel, a Digitális Közösségi Alkotóműhely kiállítóival, és 22 partnercéggel ismerkedhetnek meg a rendezvényen. A legkisebbekre is gondoltak, őket kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és csillámtetoválással várják a szervezők.

A program pontos részleteiről, a kiállító vállalatokról bővebben IDE kattintva olvashatnak.

Exit mobile version