Szegény pára… Csak legelészett, legelészett annak rendje és módja szerint a dicső magyar legelőn, a jó magyar fűből. Pont ez lett a veszte, a "mocskos" magyar föld.
Ő csak evett, szépen csendesen, otthona előtt. Szerencsétlen szamarat, Domát azért kötötte a ház elé szerető gazdája, hogy friss füvet ehessen a jószág. A gazda elment dolgára, Doma meg egyedül maradt a nagy legelészésben. Ez volt a baj, a tetvek jöttek rá meg senki nem vigyázott.
Kifigyelték a tetvek szerencsétlen párát, s kapva kaptak a gazda távollétén, lemészárolták a jószágot. Leszúrták ott a helyszínen, majd hazavitték a testet, és egy baltával feldarabolták a mocskok.
Enni azonban nem tudtak a szerencsétlen szamárból, mert jöttek a rend éber őrei, s Doma után érdeklődtek. Nem kaptak választ, így hát belenéztek a fagyasztóba, s Doma üveges, fagyott tekintete egyből elárulta a borzalmat.
Kérdezték a rendőrök: mit keres a ládában a csacsi, a válasz azonban csak ennyi: „sejtelmünk sincs róla.”
Doma halott, a gazda pityereg, a mocskok lopásért felelhetnek, s ordibálják majd, „hát nem vót mit együnk, sokan vagyunk, szegények vagyunk”, s ezzel le is van tudva e gaztett.
Szegény Doma, talán ha nem magyar füvet legeltél volna, még most is legelhetnél. Csakhogy itt hiába zsenge és zamatosan zöld a fű, már túl sok benne a mocsok.
KB
Kapcsolódó híranyag ITT.