Szent Dömötör napján a daruvonulást is megtekinthették az érdeklődők a Hortobágyon

Fotó: Szilágyi Attila

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítették fel a Hortobágyon hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthették szervezett túrák keretében.

A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye a Szent Dömötör napja. A hideg idő beálltával, ahogy nappalok egyre rövidülnek az állattartók is a télre készülnek. Ekkor hajtják be a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre az állatokat. A jeles ünnep hagyományait elevenítik fel a Mátai Ménesben. A behajtási ünnepen a látogatók találkozhattak a pásztorok állataival, amelyek között megtalálhatóak a magyar racka juhok, a nóniusz lovak, a négyökrös bivalyfogat és a hatökrös magyar szürke szarvasmarha fogat, akik a juhászok, a csikósok és a gulyások társaságában elvonultak a résztvevők előtt. A látványos felvonulás után lehetőség nyílt a pásztorokkal és jószágaikkal való ismerkedésre. Ezt követően az érdeklődők csikós bemutatóban is gyönyörködhettek.

Fotó: Szilágyi Attila

Az ősz időszak egyik legszebb és legvonzóbb természeti eseménye a Hortobágyon a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben hazánk egyedülálló természeti értéke is. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szervezett túrákkal várták az érdeklődőket a HNPI munkatársai. A Hortobágy pusztái, halastavai és egyéb vizes élőhelyei európai vonulásának legnépesebb szárazföldi pihenőhelyeként ismertek. A Magyarországon átvonuló darvak 95 százaléka a Hortobágyon vonul át és hónapokat töltenek el itt. Az itt tartózkodó darvak létszámát hetente mérik a Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálatának szervezésében. A legfrissebb, október 24-i adatok szerint Magyarországon összesen 127490 darvat számláltak, ebből 81290 példányt a Hortobágyon figyeltek meg. Az ún. szinkronszámláláskor a darvak éjszakázóhelyeként szolgáló sekély vízállásoknál, halastavaknál felsorakozó megfigyelők a látóhatárt egymást között felosztják, így a különböző behúzási útvonalakon érkező csapatok létszámát jó közelítéssel meg tudják becsülni.

Forrás: Programturizmus

Exit mobile version