Idén Hajdú-Bihar megyében 111-en vettek részt a Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott és önköltséges mesterképzésben a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével. Hétfőn a cukrászok gyakorlati vizsgáján elkészült mesterremekeket tekinthette és kóstolhatta meg a közönség Debrecenben.
Ízletes és dekoratív cukrászalkotásokból álló kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők november 21-én, a Kölcsey Központban. A hagyományosan megrendezett tárlat célja az is, hogy a jövő mesternemzedékének példát állítson. Dr. Skultéti Éva, a megyei iparkamara főtitkára elmondta, idén 56 fő végzett támogatott, 51 fő pedig önköltséges úton az NGM és az iparkamara képzésein, közülük 10-en cukrászmesterként. Ők november 20-án tettek szakmai vizsgát.
A cukrászaton kívül további 15 szakmát tanulhattak a képzésben résztvevők. A sikeresen vizsgázó mesterek ünnepélyes keretek között november 24-én vehetik át mesterlevelüket.
Fotók: Bakos Attila
