Szerelmek, titkok, csaták, csábítások a debreceni villamoson

Zsibong a tömeg, fütyül a kalauz, berreg a csengő, csukódik az ajtó, s mindenki izgatottan figyeli, ahogyan útjára indul az irodalmi nosztalgia járat a Nagyállomásról, végig az 1-es villamos vonalán.
 

 
Idén a DKV Zrt. is csatlakozott a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok programsorozathoz, melynek keretében „Sínen az irodalom” nosztalgia járatokat indítottak. Ezen volt szerencsém visszarepülni az időben, s Adyékkal eltölteni egy röpke órát, a kávéházi forgatagban, miközben régi barátaikról, szerelmeikről, s csatáikról meséltek.

Az irodalom nosztalgikus világába a Debreceni Református Kollégium muzeológusa, dr. Keczán Mariann kalauzolta el az utasokat, aki a tankönyvek tényszerű közlésitől elrugaszkodva mutatta be nagyjaink olykor bohém életét.

Az indulást követően egyből felidéztük Petőfi vasútállomás melletti, egykori szálláshelyét, s kiderült, milyen párbaj miatt kapott Ady háromnapi elzárást Szegeden. Elhaladtunk Fazekas otthona, a Piac utca 54. szám előtt is, melyen a Ludas Matyi jelenetével díszített tábla őrzi emlékét. Láthattuk Szabó Lőrinc órás-ékszerészének helyét, ahol várta, hogy belépjen az ajtón az óriás. Megtudhattuk mi keltette fel a Kaszanyiczki üvegkereskedés könyvelő kisasszonyának, Kiváncsi Ilinek érdeklődését, ugyanis ezt a kérdést tette fel a szerkesztőségnek: miért ilyen szomorúak Ady versei?

Az Aranybikánál járva beköszöntünk Móricz Zsigmondnak a 218-as szobába, s arra is fény derült, hogy miért írta kézzel a Pillangót, a Sestakertben, valamint, hogy Fazekas harmadfokú egyenlettel számolta ki, mennyi téglára van szükség a Nagytemplom újraépítéséhez, s benézhettünk Szabó Lőrinc szerelmének, Dienes Kató villájába is.

A Nagyerdőre kiérve, gyalog folytattuk kalandozásainkat a Medgyessy sétányon, ahol további érdekes történetekbe botlottunk, például kiderült, hogyan került ki a Nagyerdőre a Dobos pavilon, vagy, hogy épp innen loptak tűzifát Arany Jánosék, mert kevés volt a tűzrevaló.

Tóth Árpádról is megtudtuk, hogy kétméteres kaput ugrott át, azért, hogy láthassa szerelmét, az Aranybikában pedig ingyen koszton tartották, akárcsak hű barátját, Oláh Gábort.

Sétánk végére érve, ismét felhangzott a fütty, búgott a csengő, zárultak az ajtók, elindult nosztalgia járatunk, s zötyögve, csörögve búcsút intettünk régi barátainknak, a kávéházak füstös levegőjének, a zsúfolt szalonok alkotni vágyó fiataljainak, régi nagyjaink buja életének.

Pénteken 11:30-kor pedig újra „Sínen az irodalom.” 
 

Fotók és szöveg: Sárdi-Kopányi Györgyi

Exit mobile version