Szijjártó: 264 milliárd forintos beruházás érkezik Debrecenbe

Kép: Szijjártó Péter / Facebook

631 új munkahely jön éltre a cívisvárosban.

Újabb Debrecenbe érkező nagyberuházást jelentett be élő videóban egyenesen Szöulból Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter. A tárcavezető elmondta,

Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítum akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben.

A miniszter elmondta azt is, hogy a gigaberuházás révén évente

108 ezer tonna katódot fognak előállítani a cívisvárosi gyárban, ez csaknem 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség. Az építkezés első fázisa a tervek szerint 2024 második felében indulhat, míg a második fázis 2025-ben.

EcoPro BM volt az első vállalat a világon, amelyik 80 százalékos nikkeltartalmú katódokat tudott előállítani. A debreceni létesítmény azért is unikális, mert ez lesz az első üzeme a cégcsoportnak Európában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a beruházásért komoly verseny zajlott, melyhez a kormány is nyújt pénzügyi támogatást, aminek értékét később jelentik be.

Jól látszik, hogy Magyarország vonzereje a válság alatt nem csökkent, sőt tovább növekedett. És az újabb adócsökkentések még tovább fokozzák majd az ország versenyképességét. A magyar autóipar a teljes feldolgozóipari teljesítmény 30 százalékát adja, így a szektor meghatározó az egész gazdaság és a hosszú távú növekedés szempontjából.

Debrecen az utóbbi években kifejezetten népszerű desztinációja a nagyberuházásoknak. A sort a BMW Group indította a cívisvárosi üzem bejelentésével, majd jött a SEMCORP 65 milliárd forintos beruházása (erről ITT írtunk részletesen), ami már a kivitelezési fázisban van, az épület alapkövét szeptemberben helyezték el.

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version