Színes programokkal várja látogatóit a Hortobágyi Nemzeti Park

Fotó: Facebook/Csobán Péter

Januárban és februárban is színes programokkal várja látogatóit a Hortobágyi Nemzeti Park.

    Január 22. (csütörtök) 17.00

    HORTOBÁGYI ESTÉK

    A HNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály ezen a télen is megrendezi
    „Hortobágyi Esték” című előadássorozatát, melyre havi egy alkalommal várja az
    érdeklődőket januárban, februárban és márciusban.
    Előadás témája: Vadlószállítás Kazahsztánba
    Előadó: Medgyesi Gergely Árpád – igazgató HNPI

      Január 24. (szombat) 9.00

      RAGADOZÓMADARAK FÉSZKEINEK FELTÉRKÉPEZÉSE DEBRECENBEN

      A téli erdei madarászsétán kívül a terepi program fontos célja a ragadozómadarak
      fészkeinek felkutatása és regisztrálása lesz, ezért hatékonyságunk nagyban függ a
      létszámunktól is. A védett és/vagy fokozottan védett ragadozómadarak fészkeinek
      pontos feltérképezése segíti a természetvédelmi munkák és a fajvédelmi
      tevékenységek sikeres véghezvitelét. A kilátogatók a túra során megismerkedhetnek
      hazánk első természetvédelmi területével és annak élővilágával is.

        Január 24. (szombat) 18.00

        GALAXISOK ÉS ÓRIÁSI KÖDÖK A HORTOBÁGYI CSILLAGOSÉGBOLT-PARK EGÉN

        Minden évszaknak megvannak a maga különleges égi látványosságai – a tél pedig
        igazán bőkezű ezen a téren. Ha igazán sötét ég alá jutunk, bepillantást nyerhetünk
        galaxisunk és az univerzum lenyűgöző világába.

          Február 7. (szombat) 15.00

          VARJÚBEHÚZÁS A TEMETŐBEN

          A szakvezetéses séta során még sötétedés előtt madarászunk a Debreceni
          Köztemetőben, majd bevárjuk a táplálkozóterületeikről éjszakázni érkező védett
          vetési varjak (Corvus frugilegus) csapatait. A kilátogatók megismerkedhetnek a vetési
          varjú szokásaival, természetvédelmi jelentőségével is.

            Február 13. (péntek) 14.00

            TÉLI TÚRA TISZAKÜRTÖN


            Ezévi téli túránk az arborétum ösvényein kalauzolja végig az érdeklődőket, az
            Öregkerti területekről indulva az újabb telepítésű dajkaerdőkig. Betekintést
            kaphatnak a még téli álomban szunnyadó, de így is számos érdekességet rejtő
            természet világába. Ha az időjárás kegyes hozzánk, a kikelet első hírnökei, a
            téltemetők már megörvendeztethetnek bennünket aranysárga virágaikkal.

              Február 18. (szerda) 17.00


              HORTOBÁGYI ESTÉK – EGYMILLIÓ KÉKVÉRCSÉK OTTHONA

                Február 21. (szombat) 18.00

                BOLYGÓK, AVAGY BOLYONGÓ CSILLAGOK NYOMÁBAN A HORTOBÁGYI
                CSILLAGOSÉGBOLT-PARKBAN

                Naprendszerünk bolygóinak látványa és égi mozgásuk évezredek óta foglalkoztatja az
                embereket. Ha mind nem is, de jó néhány közülük megkereshető lesz februárban az
                esti égbolton! Aki már próbálta észlelni a Merkúrt, az sejtheti, mekkora teljesítmény
                beazonosítani ezt a bolygót. Februárban azonban kifejezetten jó pozícióban lesz, így
                érdemes a napnyugta utáni szürkületben keresni.

                  Február 28. – március 1.

                  NYITOTT ISTÁLLÓK HÉTVÉGÉJE HORTOBÁGYON

                    Február 28. (szombat) 10.00

                    SASNAP HORTOBÁGY-HALASTÓN

                    A Hortobágyi Sasnapon délelőtti sasles túrára várjuk az érdeklődőket. Egy gyalogtúra révén
                    eljuthatunk olyan helyekre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben. Állványos
                    távcsővel kis szerencsével megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre
                    viselkedésükbe, táplálkozási szokásaikba is. Mindamellett természetesen a halastavak téli
                    élővilágával is megismerkedhetnek a kilátogatók.

                    Exit mobile version