Színészt vertek Budapesten

A rendőrségi felhívás hatására önként feladta magát az a férfi, aki társával bántalmazott egy színművészt Budapesten.
 

Egy 35 éves palesztin állampolgár 2018. szeptember 9-én 3 óra körül egy belvárosi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy színművésszel, majd megütötte. A külföldi férfi társaságában lévő V. Dávid is közbeavatkozott és ő is bántalmazta a sértettet, majd a két férfi elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a két férfit azonosították, majd a palesztin állampolgárt 2018. november 7-én zuglói lakásán elfogták. A rendőrök az elkövetőt garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd társa ellen november 8-án elfogatóparancsot adtak ki.

A 28 éves budapesti V. Dávid november 12-én reggel önként ment be az V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók –  társához hasonlóan – garázdaság vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Exit mobile version