Szinte végig vezettünk, mégis kikaptunk a spanyoloktól

Tatabánya, 2022. március 2. Vámos Petra (b) és a spanyol Lara Gonzalez Ortega (j) a nõi kézilabda EB-selejtezõ 3. csoportkörében játszott Magyarország – Spanyolország mérkõzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2022. március 2-án. A mérkõzést a spanyol válogatott nyerte 30-28-ra. MTI/Vasvári Tamás

A magyar női kézilabda-válogatott 30-28-ra kikapott Spanyolországtól az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában, szerdán Tatabányán.

A vendégek két perccel a vége előtt vezettek először a találkozón.

A két győzelemmel és egy vereséggel álló magyarok szombaton 20 órától Santanderben ismét megmérkőznek a spanyolokkal.

„Biztosan elfáradtunk, és amikor már nem volt olyan magabiztos az előnyünk, akkor a felelősségvállalással volt a probléma. Inkább tologattuk a labdát, az ellenfél védekezése agresszívabb lett, nálunk pedig támadásban mindenki a helyén maradt és egy-egy ellen birkózott” – értékelte a meccs hajráját Golovin Vlagyimir.

Hozzátette, ekkor már nem is igazán sikerült helyezeteket kialakítaniuk, ami mégis adódott, azt kihagyták, kapufára lőtték, a kipattanókat pedig nem tudták megszerezni.

„Bizonyos szakaszokban jók voltunk, amikor például 5-0-s sorozatot produkáltunk, akkor jól működött a védekezésünk. Ha hibáztunk, Janurik Kinga segített. Ezt nem csak ötperces periódusokban, hanem hatvan percen keresztül kellene játszanunk, tehát van hova fejlődnünk” – nyilatkozta a kapitány.

Magyarország-Spanyolország 28-30 (16-13)
lövések/gólok: 51/28, illetve 48/30
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 7/6
kiállítások: 6, illetve 2 perc

Magyarország: Janurik – Lukács 6, Klujber 7, Vámos 2, Bordás, Szöllősi-Zácsik 7, Márton 4, cserék: Hornyák, Kuczora 1, Háfra 1, Schatzl, Szemerey, Faluvégi, Helembai, Kácsor, szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

Csütörtökön játsszák:
Portugália-Szlovákia, Paredes 20.00

A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 4/3, 3. Szlovákia 0/2 (56-63), 4. Portugália 0/2 (46-57)

A csoportok első két helyezettje jut ki a novemberi északmacedón, montenegrói, szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra, amelyen a magyar válogatott Szlovéniában, minden bizonnyal Celjében szerepelne. A torna biztos résztvevője a címvédő Norvégia, valamint a rendező országok csapatai.

(MTI/HP)

Exit mobile version