Darko Ivanovics személyében új másodedző érkezik a DEAC NBI-es férfi kosárlabdacsapatához – írja a deac.hu.
A 41 éves szlovén szakember 2005-ben kezdte meg edzői pályafutását a szerb utánpótlásban, többek között a Mega Vizura és a Crvena Zvezda világhírű utánpótlásműhelyeiben is dolgozott. Ezt követően Romániában, Észtországban, Olaszországban és Kazahsztánban vállalt munkát, legutolsó állomáshelye pedig Japán volt, ahol videóelemzőként és szakmai tanácsadóként tevékenykedett.
„A szezon kezdetén egy teljesen új edzői stáb felállítását tűztük ki célul, melynek első lépése David Dedek vezetőedző érkezése volt. Mivel az U23-as csapatunk a következő idényben már a Piros-csoportban szerepel, ami teljes embert kíván, így a fiatalokkal eddig remek munkát végző Andjelko Mandics munkájára elsősorban ott számítunk majd. Darko Ivanovicsot David már régebbről ismerte, így az ő ajánlásán keresztül érkezett hozzánk, a vezetőedző munkájának segítése mellett az utánpótlásban is szerepet fog vállalni” – foglalta össze a szlovén szakember érkezését Becsky István szakosztályvezető.
Fotó: deac.hu
