Szombaton nyit Debrecen első levenduláskertje, színes programokkal készülnek

Fotó: Reszegi László

A Debrecenhez tartozó Ondód határában (egész pontosan Debrecen és Ondód között) található egy csodaszép lila mező, amelyet már autóból is könnyű észrevenni júniusban. Egy ott élő család nagy fába vágta a fejszéjét másfél éve: 3000 tő francia levendulát telepítettek az otthonuk melletti telken. Most végre eljött az idő, hogy mások is közelről megcsodálhassák az eredményt, ugyanis 2023. június 24-én megrendezik az I. Ondódi Levendulaszüretet.

Fotó: Reszegi László

Bár hivatalos még meg sem nyitotta kapuit az új levenduláskert, nemrég a debreceni Waldorf óvodások már megtapasztalhatták a várostól távoli nyugalmat és csendet, ugyanis a kert mellett tartották szokásos nyárünnepüket a gyerekek legnagyobb örömére. Most szombaton azonban végre bárki számára elérhető lesz ez idilli környezet, a házigazdák pedig programokkal is készülnek:

A jógán való részvétel ingyenes, de matracot minden érdeklődő vigyen magával. Kezdő és haladó jógásokat egyaránt szeretettel várnak.


Szüretelni reggel 9-től lehet, amelyhez csak metszőollót kell vinni (esetleg egy kalapot vagy sapkát, ha nagyon erős lenne a napsütés), a tasakot a szervezők biztosítják, amelyet 1000 Ft-ért lehet megvásárolni tőlük. Utána mindenki annyi levendulát szed abba, amennyi belefér. A szüret naplementéig, vagyis 20:35-ig tart, így akár jóga is után is lehet még tasakot vásárolni és levendulát szedni. A szervezők elárulták, hogy a teljes kert vegyszermentes.

A Facebook esemény ITT érhető el. Akinek esetleg nem jó az időpont, ne keseredjen el, ugyanis másnap, június 25-én is lehet majd szedni (aznap kísérőprogramok nem lesznek). Az ezt követő alkalom a következő szombaton (július elsején) lesz. Az ahhoz kapcsolódó programok közül egyelőre egy Chi-kung edzés publikus, de érdemes követni Facebookon az Ondódi Levendulás-Debrecen oldalt, ahol naprakész információkkal szolgálnak a házigazdák.

A levenduláskert elérhetőségei:

Cím: 4002 Debrecen, Kádár dűlő 72/b
E-mail: ondodilevendulas@gmail.com

Kapcsolódó írásunk:

Exit mobile version