Szupergyors netet építenek ki a környéken

Szupergyors vezetékes internetet épít a Magyar Telekom a Berettyóújfalui Járásban is. A Magyar Telekom korszerű szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt a Berettyóújfalui Járásban európai uniós támogatás felhasználásával. A vállalat az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat keretében nyert el 762,97 millió forintnyi támogatást legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére.
 

 
A fejlesztés az alábbi településeket érinti a Berettyóújfalui Járában: Bakonszeg, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Bojt, Csökmő, Darvas, Furta, Gáborján, Hencida, Komádi, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nagykereki, Szentpéterszeg, Told, Váncsod, Zsáka.
 
A tervezés-engedélyeztetés folyamatát követően várhatóan júliusban Darvason, Furtán és Zsákán indulhat az építés első hulláma, majd szisztematikusan halad tovább a járásban. Az első településeken már várhatóan idén év végén elérhető lesz az új hálózat, a fejlesztés teljes egészében 2018 őszén fejeződhet be a járásban a tervek szerint. A fejlesztések eredményeképpen mintegy 6700 újabb háztartásban lesz elérhető a legalább 30 Mbps sebességű vezetékes internet a Berettyóújfalui Járásban.   A háztartásokat jellemzően Gigabit-képes optikai hálózat építésével éri el a Telekom. A munkálatokkal járó esetleges kellemetlenségekért a Telekom a lakók türelmét és elnézését kéri. A szolgáltató reményei szerint a munkálatok végeztével a javuló szolgáltatásminőség és az újonnan elérhető szolgáltatások kárpótolni fogják az itt lakókat.
 
És hogy mit is jelentenek pontosan ezek a fejlesztések az itt lakók számára? Elsősorban szupergyors internetet, ezáltal egyszerűbb kapcsolattartást, gyors és biztos kép- és videóletöltést és -megosztást. HD kép- és hangminőséget, rengeteg TV-csatornát, valamint több képernyőn is elérhető filmkölcsönzést.  Új szolgáltatások válnak elérhetővé, így például már itt is használható lesz az interaktív tévézés számos már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, a programozható és egy gombnyomással rögzíthető műsorok, a digitális műsorújság, a Videotéka, vagy a tévé képernyőjén elérhető változatos online alkalmazások.
 
A Magyar Telekom vezető szerepet vállal a korszerű digitális infrastruktúra, és ezáltal hazánkban a digitális jövő építésében, ezért jelenleg is intenzíven fejleszti hálózatát országszerte annak érdekében, hogy minél több ember számára elérhető legyen a korszerű, nagysebességű internethozzáférés. Fejlesztéseivel az elmúlt két évben – teljes mértékben saját erőforrásra támaszkodva – 1 millió további háztartásban tette elérhetővé hálózatán a nagysebességű, szélessávú vezetékes internet. Így jelenleg már több mint 2,8 millió háztartásra nőtt a Telekom szupergyors vezetékes hálózatának lefedettsége. Ebből közel 700 ezer háztartás Gigabit-képes optikai hálózattal lefedett, itt az ügyfelek igénybe vehetik az 1000 Mpbs sebességű NetMánia 1000 szolgáltatást*.
 
*A NetMánia 1000 díjcsomag esetében a kínált letöltési sebesség 1000 Mbps, a kínált feltöltési sebesség 200 Mbps. A garantált letöltési sebesség 300 Mbps, a garantált feltöltési sebesség 50 Mbps.

Exit mobile version