Minden bizonnyal igen. Elevenítsük fel az elmúlt hónapok történéseit! A volt államtitkár Vitézy Dávid a legtöbb mérés szerint a legkevésbé ismert név volt a trióból, ugyanis Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra is igazi közszereplő már évek óta. Nem csoda, hogy Vitézy minden adandó alkalommal arról beszélt, hogy kész vitázni, sőt: vitát szeretne a másik két féllel. Neki ugyanis kellett a szereplés. Egy országos kereskedelmi televízióban, de akár a közmédiában való vita pedig sok emberhez elvihette volna a nevét, az elképzeléseit. Karácsony Gergely főpolgármester húzta az időt, több felkérést is visszautasított, de végül a Partizán felkérését elfogadta. A vita – a köztévés bohóckodással ellentétben – valódi volt és a legtöbb elemzés szerint az erős indítás és támadás megtette a hatását: nem a Fidesztől megszokott módon kritizálta Karácsonyt, hanem valós, szakmai témák mentén. A főpolgármester zavarba is jött, így az online közvetített vita nézői többségében jogosan merülhetett fel a gondolat, hogy nem is olyan rossz ez a kihívó. A május 31-i vitára Szentkirályi Alexandra nem ment el. A mai történések fényében nagy eséllyel kijelenthető: ekkor már megszületett a döntés, a NER ügyesen használta a lényegében ellene felépített Partizán felületét is, ahol százezrek retinájába égette bele, hogy idén valójában egy Karácsony-Vitézy párbaj van.
A dolog igazi pikantériája azonban az, hogy lényegében a kampány kezdete óta téma a közösségi médiában, hogy Szentkirályi Alexandra vissza fog lépni, tehát csak egy stratégia szerepet töltött be, egyfajta kampányeszköz volt. És erre több árulkodó jel is van a Partizán-vitát túl. A főpolgármester hosszabb Facebook-bejegyzésben reagált Szentkirályi ma reggeli visszalépésére, ennek első mondata a következő:
„Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku. Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje.”
Magyar Péter többször, többféle módon is klaviatúrát ragadott a téma kapcsán, de a legerősebb üzenete mindenképp a tegnap esti volt:
„Tehát holnap bejelenti a Fidesz Szentkirályi Alexandra visszaléptetését Vitézy Dávid javára. Nincs új a nap alatt, megint hazudtak, megint becsapták a saját választóikat is.”
Ahogyan már írtam, Szentkirályi esetleges félreállása egy ideje a köztudatban van, de Magyar csütörtök este 22:06-kor megírta, hogy mindez péntek reggel lesz hivatalos és publikus. És úgy is lett. Innen nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy fontos és valid súgást kap a kormány terveiről. Egyes feltételezések szerint akár több tucat olyan, a jelenlegi rendszert kiszolgáló személy lehet a Fideszben, akik segítik Magyar politikai ambícióit és a tüntetésein való részvétel helyett valami olyat adnak neki, ami mindennél többet ér(het): információt.
Ahol pedig téglák vannak, ott állandóvá válik a paranoia. Mert bárki lehet az. Akárki. A legkisebbektől a legnagyobbakig. Orbán Viktor nemrég azt nyilatkozta, hogy Gulyás Gergely irányába töretlen a bizalma, hiába volt hosszú időn át Magyar Péter egyik legjobb barátja. Odáig mentünk el ebben az egészben, hogy lassan bárkiből ki lehet nézni, hogy egy nap úgy kel fel, hogy nem bírja tovább.
Itt minden külső ellenségkép fel van fúja. Az igazi veszély belülről jön és már rég itt van. Lehet ketten vannak, lehet negyvenketten. Lehet százan. Vagy még többen. A folyamat elindult és már semmi nem lesz olyan, mint régen. A kérdés csakis az, hogy a tojáshéj repedése mennyire lassítható le. De ami elrepedt, az ugyanolyan már nem lesz, mint amilyen anno volt.
Izgalmas időszakot élünk és nem kizárt, hogy szombaton érnek még minket meglepetések. Minden kampányidőszakban elmondjuk, hogy ilyen kemény kampányt még nem láttunk és ez most is így van. Mi lesz itt 2026-ban…
