Idén ünnepli fennállása 15. születésnapját a KULTer.hu kortárs kultúrportál, ennek apropóján pedig támogatói aukciót és díjátadót szerveznek.

A 2010 nyarán a Debreceni Egyetem fiatal, lelkes magyar szakos hallgatói által létrehozott felület mára az ország egyik leghosszabb ideje folyamatosan frissülő online kulturális folyóiratává vált, amely a szerkesztőség reményei szerint orientációs pontként tud szolgálni az irodalom, a vizuális művészetek és a popkultúra iránt érdeklődő, minőségi tartalmakat kereső olvasók számára.
Az elmúlt 15 év során mintegy 1.300 szerző tollából közel 9.000 cikk – kritika, interjú, tudósítás, esszé stb. – és egyedileg szerkesztett kulturális hír jelent meg a felületen, miközben az offline térben a KULTer.hu mindenkori szerkesztősége szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, slam poetry-estek, könyvbemutatók és olvasókör szervezésében is szerepet vállalt.
A portál megalapítása óta egyik legfontosabb célja a tehetséggondozás: felületet és szakmai útmutatást, biztatást nyújtani a pályakezdő szépírók, kritikusok, kulturális újságírók számára. 2018-ban ezért alapították meg a KULTer stART-díjat , hogy egy-egy 30 évnél fiatalabb, tehetséges szerzőjük munkáját ilyen módon szimbolikusan és – lehetőségeikhez mérten –anyagilag is elismerjék.
Az idei shortlistre felkerült szerzők közül végül Csomán Sándor filmkritikus került ki győztesen, a közönségdíjat Korsós Gergő költő kapta. Az üvegplakettel kísért pénzbeli jutalom idén 150.000 forint, mely a KULTer.hu profiljához illeszkedő, értékes ajándékcsomaggal egészül ki.
A KULTer stART díjat a szerkesztőség a KULTer.hu alapításának 15. évfordulójához kapcsolódó eseményén adja át október 15-én (szerda) 19 órától a debreceni DESz24-ben (4024 Debrecen, Batthyány utca 24.), ahova mindenkit sok szeretettel várnak. A rendezvény ebben az évben is kapcsolódik a 100 ezer költő a változásért (100 Thousand Poets for Change) című nemzetközi eseményhez, melynek keretében a portál debreceni szerzői olvassák fel verseiket.
A jórészt önkéntes alapon működő KULTer.hu emellett 15. születésnapját egy online támogatói aukcióval ünnepli, melynek keretében népszerű zenekarok – Esti Kornél, Lóci játszik, Platon Karataev – dedikált merch-eire, költők, írók – mások mellett Áfra János, Barnás Ferenc, Deres Kornélia, Nádasdy Ádám, Kiss Tibor Noé, Závada Péter – köteteire, kézirataira, értékes személyes tárgyaira, képzőművészeti alkotásokra – Géczi János és Zellei Boglárka Éva műveire –, és számos egyéb izgalmas felajánlásra licitálhatnak az érdeklődők.
A beérkezett összeggel a licitálók a KULTer.hu-val kapcsolatos működési költségeket, illetve a portál további projektjeit támogatják. A 2025. október 2-án induló online aukcióval kapcsolatos minden további információ elérhető a KULTer.hu Facebook-oldalán.