Tanszer gyűjtőpont a Fórumban

Nehéz sorsú gyereken segítene a Fórum Debrecen bevásárlóközpont, ahol augusztus 12-től tanszer gyűjtőpont található. Segítsen Ön is a rászorulókon, a gyűjtőpontmál szívesen fogadnak füzetet, színes ceruzákat, festékeket, rajzeszközöket, rajzlapokat, vonalzókat, borítókat, ragasztókat, ollókat, írószereket, tolltartókat, tornacipőket.
 

Az iskolakezdés előtt újonnan vásárolt, vagy használt, de még használható tanszerekkel segítené a debreceni rászoruló családokat a Debreceni Karitatív Testület. Az akcióhoz csatlakozók augusztus 12. és 19. között a Csapó utcai bevásárlóközpont mínusz első szintjén elhelyezett gyűjtőládába adhatják le adományaikat.

A remények szerint tanszerrel telik meg a Csapó utcai bevásárlóközpont mínusz első szintjén elhelyezett gyűjtőláda. Átányi Ajtony, a bevásárlóközpont igazgatója elmondta: az elmúlt évek során több adománygyűjtő akcióhoz csatlakoztak. Most a tanévkezdés előtt szívesen adtak otthont ennek a kezdeményezésnek is a debreceni családok segítése érdekében.

A Debreceni Karitatív Testület évek óta szervez iskolakezdés előtt tanszergyűjtő akciót. Kiss Ábel, a testület elnöke hangsúlyozta: ez az akció az első osztályos diákoktól egészen az egyetemistákig minden tanulónak segítséget jelent.

A tavalyi évben a szervezet mintegy ötszáz iskolatáskát töltött fel tanszerrel, ezt a célt tűzték ki idénre is. A kezdeményezéshez csatlakozók augusztus 19-ig helyezhetik el adományaikat a gyűjtőponton.

Időpontok:

Fotók: Szilágyi Zoltán

Exit mobile version