Tárt karokkal várják Debrecenben is a könyvek szerelmeseit – hivatalosan is megnyílt az Ünnepi Könyvhét

Fotó: HajduPress

A 94. Ünnepi Könyvhéten körülbelül 40 program, 15 stand és 20 dedikálás várja az érdeklődőket Debrecenben a Csapó utcán.

Ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt,  

június 7-11. között zajlik Debrecenben a 94. alkalommal megvalósuló Ünnepi Könyvhét.

A debreceni és a magyar kultúra életében immár több évtizede hatalmas szereppel bír az Ünnepi Könyvhét, hiszen ez az időszak a könyvek ünnepe: a legkülönfélébb kiadványok kerülhetnek most a kezünkbe.

Az ünnepi hét valójában már a szerdai, nulladik napon elkezdődött, azonban június 8-án 17 órától Dr. Puskás István, városunk kulturális területért felelős alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd Terék Anna költő vette át a szót, aki egy igazán szívhez szóló beszéddel nyitotta meg hivatalosan a közel kilenc és fél évtizede zajló rendezvénysorozatot.

Fotó: HajduPress

Puskás István alpolgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy

Most sok olyan találkozásra ad majd lehetőséget az élet, amelyben mi, debreceniek a városunk épített kulturális életével találkozhatunk – és bízom abban, hogy a könyvek alkalmat adnak majd egy jó beszélgetésre.

A programsorozat idén is nagy hangsúlyt helyez a lokalitásra: debreceni szerzők bemutatására, helyi témájú könyvek népszerűsítésére.

Az idei Ünnepi Könyvhét mottója pedig nem más, mint Olvasni emberi dolog, amit a Csapó utcán található standokban vásárolható könyvek ára mutat a legjobban:

a legtöbb helyen kedvezményes keretek között juthatnak hozzá kedvenc művükhöz az irodalom szerelmesei.

Fotó: HajduPress

A 94. Ünnepi Könyvhét csütörtöki megnyitóján az Olvass többet! Határtalanul-magyarul nemzetközi olvasást népszerűsítő program által megvalósuló Képzeld el! illusztrációs pályázat díjai is kiosztásra kerültek.

A kedvezményes könyvvásárlási lehetőség mellett dedikálások, interaktív közösségi programok, gyerekprogramok, és könyvbemutatók várják az érdeklődőket.

Részletes programleírásért kattintson IDE.

Exit mobile version