A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki Balogh György ellen. Ő egyébként a hajdú-bihari Tiszacsegéről egészen a 4-es metróig jutott. Akár Debrecenben is feltűnhet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt Balogh György ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves tiszacsegei férfi 2015. március 13-án 17 óra 50 perc körüli időben egy nyilvános telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívó telefonszámot, és a 4-es metró felrobbantásával fenyegetőzött. A nyomozás során beszerzett adatok alapján sikerült Balogh György személyazonosságát megállapítani, azonban a felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Balogh György tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 06-1/373-10-12-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 08-16, p: 08-13) vagy a 107-es, 112-es segélyhívó számok valamelyikén.