Újiráz – Ritkán látni annyi embert a Sebes-Körös parti kis faluban, mint október második hétvégéjén, ami a hagyományoknak megfelelően falunap és búcsú. Idén is több ezer emberrel telt meg a mindössze 550 lelkes Újiráz.
Szombaton a falu alapításának 109. évfordulóját ünnepelték falunappal, ami szentmisével kezdődött a római katolikus templomban Rákóczi Jenő plébános celebrálásával. Ezt követően az emlékparkban köszöntötte a megjelenteket Furák Károly polgármester, aki többek között elmondta, hogy két nehéz év után végre újra együtt ünnepelhet a falu. Sajnos, tavaly a járvány miatt elmaradt a búcsú, amire a falu fennállása óta mindössze egyszer volt példa. Megemlékezett a száz telepesről, akik 1912-ben azért érkeztek a Sebes-Körös partjára, hogy a nagyváradi káptalan hívására élhető, virágzó falut alapítsanak. Ezt a száz nevet emlékkő őrzi, amit idén is megkoszorúztak az utódok, akik büszkén és szeretettel folytatják az elődeik által megkezdett életét. – Kőbe véstük a száz nevet, mert a kő marad – hangsúlyozta a polgármester. Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő is beszédet mondott.

Kihangsúlyozta, milyen szerencsés a falu, hogy ilyen talpraesett polgármestere van, aki kétéves vezetése alatt már tizenkét nyertes pályázatot tudhat maga mögött, milliós fejlesztéseket szerezve így szülőfalujának. Az emlékművek koszorúzásában Bulcsu László, a megyei közgyűlés alelnöke és Bartyikné Kaszás Ildikó képviselő asszony és Rákóczi Jenő plébános közreműködött. Ezt követően köszöntötték a jubiláló házaspárokat, az újszülötteket, a legidősebb – 85 éven felüli – lakosokat és az idén házasulókat. Idén öt házasságot kötöttek és négy gyermek született a faluban. A település legidősebb házaspárja Morvai Lajos és Krizsán Judit, a legidősebb férfi lakos szintén Morvai Lajos, a legidősebb női lakos pedig Nagy Sándorné. Érdekesség, hogy az egyik újszülött, Jakab József immár az ötödik generációt képviseli a Jakab családban ezzel a névvel. Mindezt az újirázi származású írónőtől, az Alföld Televízió és HajduPress vezetőjétől, Papp Csillától tudhatták meg a jelenlévők, akit a műsor levezetésére kértek fel szülőfalujában. Már huszonkilenc éve hagyomány Újirázon, hogy az önkormányzat dolgozói ajándékcsomagokat adnak át az ünnepelteknek ilyenkor. Az ünnepi műsorban a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar közreműködött. Papp Csilla zárásként egy szülőfaluról szóló verset is felolvasott.
A nap további részében szabadtéri műsorok szórakoztatták a közönséget, a gyerekeket pedig ugrálóvár csalogatta. Délután a környéken népszerű Hevesi Imre énekelt gyermekdalokat, majd Heit Lóri és zenekara állt színpadra a Körös-Körül Néptáncegyüttes közreműködésével. Este a Mudfield együttesnek tapsolhatott a közönség, melynek gitárosa újirázi felmenőkkel rendelkezik, így a zenekar különösen kedvelt a településen. Utánuk Gál Istvántól csendültek fel közismert slágerek, végül mulatós dalok. A látványos tűzijátékot követően a Parno Graszt és Bohemian Betyars koncertre mulathattak a jelenlévők. A felfokozott hangulatot egy retró diszkóval folytatta Kovács „Nagyember” László, a Juventus Mixek alkotója. Az összegyűlt bulizó tömeg kedvét még a hideg idő sem tudta elrontani.
Kora reggel már árusok népesítették be a falu utcáit. Amerre a szem ellátott, csak autókat, sátrakat és emberforgatagot lehetett látni. S nem hiába mondják, hogy Újirázt nagyon szereti a Jóisten, hiszen ez a hétvégén is bebizonyosodott. Az időjárás jelentés ellenére mindkét napon ragyogó napsütéses idő volt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy időnként hömpölygő embersokaság vonult a sátrak között. Mindeközben a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban vasárnap délelőtt ismét szentmisére hívogatott a harang. Ezt az alkalmat az tette igazán különlegessé, hogy most helyezték el a templomban azt a Szent László ereklyét, ami már korábban a településre érkezett. Tavaly október második vasárnapján az azóta elhunyt Dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok, plábános vezetésével a faluban egy kisebb zarándokúton vitték magukkal a résztvevők, és a Komádi felé vezető úton elhelyezett keresztnél mindenki megérinthette a becses tárgyat. Akkor az atya elmondta, hogy hamarosan végső helye lesz az újirázi templom ennek a Szent László ereklyéjének, ami zarándokhelyé teheti a dél-bihari falut. Most Rákóczi Jenő plébános celebrálásával megtörtént ezt a jelentős esemény.
A templom falain kívül eközben nézelődő tömeg sétálgatott. Sokak kezében facsemetéket lehetett látni, mások vállán szőnyegeket, a szatyrokban pulóvereket, ám az édességesek és büfések standja előtt is hosszú sorok kígyóztak. – Gyerekkorom óta minden évben itt vagyok a búcsúban, de ennyi embert még nem láttam – jegyezte meg egy újirázi lakos. A darvasi Jankuly Imre először járt az irázi búcsúban. Miután bejárta a több kilométeres vásárt, hóna alatt két díszpárnával indult haza. Kitömött szatyrára mutatva megjegyezte: ezeket az ülőpárnákat pedig a kemencepadkára vettem. A vásár egyik részén román árusok kiabáltak, kínálva portékáikat. Volt, aki még mikrofont is bevetett a siker kedvéért, és úgy harsogta: itt a legolcsóbb a farmer lányok, asszonyok.
B. Kiss Andrea