Több mint hatmilliárd forintért fejezik be a gyógyszerészeti középüzemet Debrecenben

Fotó: hirek.unideb.hu

Sikeres volt a közbeszerzés.

Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, nyílt közbeszerzési eljárásban kereste a Debreceni Egyetem a Nemzeti Gyártó, Kutató és Oktató Középüzem második ütemének munkálataihoz a kivitelezőt. Arról is írtunk, hogy a beruházásra összesen

7,5 milliárd forintos pályázati forrás áll az intézmény rendelkezésére.

A beruházás első ütemét a TÁRS-95 Kft. tudhatja magáénak, amit 850 millió forintért vállalt. A projekt második ütemét is ők nyerték meg a Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött felhívás szerint, méghozzá

6 milliárd, 102 millió forintos ajánlatukkal.

A második ütemben az épület alapozási és teherhordó tartószerkezeti rendszerein túlmenő általános, felszerkezeti, szakági és befejező építési munkafolyamatok megvalósítása fog megtörténni. Az épület tervezetten magában foglal majd egy gyógyszer kutatási-kísérleti célokat megvalósító GMP (Good Manufacturing Practiceegységet (1395 m2-en), egy IFS (International Food Standard) minősítésre alkalmas élelmiszertechnológiai egységet (645 m2-en) és egy oktatási célokat szolgáló egységet is.

Szintén a modern épületben kap majd helyet Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatala és három tanszéke (Gyógyszertechnológiai Tanszék, Biofarmáciai Tanszék, Gyógynövény és Drogismeret Tanszék), az oktatási egységek 3810 m2-es területen osztoznak majd. A létrehozandó egység a tervek szerint egészségipari kutatásoknak ad majd otthont, nemcsak az egyetem kutatói és projektjei, hanem az egyetem által létrehozott egészségipari klaszterhez már kapcsolódó vagy csatlakozó ipari partnerek számára. 

A k+f laboratóriumban például a tervek szerint lehetőség nyílik különböző termékek laboratóriumi méretű fejlesztésére, különös tekintettel a törzskönyvezhető gyógyszerkészítményekre.

Exit mobile version