Több mint tízezer résztvevőre számítanak a Wizz Air Budapest Félmaratonon

A rendezők több mint tízezer résztvevőre számítanak a két hét múlva esedékes Wizz Air Budapest Félmaratonon.

A szervező Budapest Sportiroda vasárnapi tájékoztatása szerint a 39. alkalommal sorra kerülő viadal az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz, szeptember 8-án. A 21,1 kilométeres versenyre eddig 8500 nevezés érkezett, a kiegészítő távokra pedig 4000 fölötti nevezést regisztráltak. Nagyjából minden ötödik induló életében először vág neki a kihívásnak.

A félmaraton teljesíthető kétfős váltóban a Kometa Páros Félmaratonon, háromfős váltóban pedig a Xylem Trió Félmaratonon is. Azok pedig, akik túl soknak érzik a 21 kilométeres távot, a Szimpatika 10 km-es, illetve a 2,3 kilométeres Wizz Air Lágymányos-kör futamon is indulhatnak a lágymányosi Pázmány Péter sétányon kialakított versenyközponttól.

(MTI/HP)

Exit mobile version