Péntek délután több száz migráns gyalog elindult a budapesti Keleti pályaudvartól, elmondásuk szerint Németországba – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. A rendőrség azt közölte: megteszik a szükséges lépéseket.
A menet eleje elérte az Erzsébet hidat, a rendőrök továbbra is a buszsávra és a járdára tereli a menetet, illetve a menet elején is rendőrök vannak.
A menekültek a Rákóczi úton haladtak, hol a járdán, hol az úttesten. A gyerekek apjuk nyakában, sokaknál Angela Merkelt ábrázoló kép van, azokat emelik a magasba.
Egy mikrobuszból tíz rendőr szállt ki a Blaha Lujza tér közelébe, az Osvát utca magasságában, és megpróbálta feltartóztatni a tömeget, azonban ez nem sikerült.
Az MTI tudósítója azt látta, hogy az egyik lakóházból valaki megdobta az egyik migránst.
A rendőrök megpróbálták egy sávra szűkíteni a menetet, ami hol sikerül, hol nem.
Amikor a menet eleje elérte az Erzsébet hidat, a vége a Városház utcánál volt – jelentette az MTI tudósítója.
Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség péntek kora délutáni sajtótájékoztatóján mindössze annyit közölt: a rendőrség észlelte a történteket és megteszi a szükséges lépéseket. Erről azonban bővebben nem beszélt.
