Tokió 2020 – Kozák Luca nem jutott döntőbe 100 m gáton

Tokió, 2021. augusztus 1. Kozák Luca (b) és a jamajikai Yanique Thompson (j), a nõi 110 méteres gátfutás elõdöntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 1-jén. Kozák Luca nem ért célba, így nem jutott be a fináléba. MTI/Czeglédi Zsolt

Kozák Luca az elődöntőben nem ért célba, így nem jutott be a fináléba 100 m gáton vasárnap a tokiói olimpián.

A 25 éves futó a szombati előfutamból helyezéssel, 12.97 mp-cel a harmadik helyen célba érve jutott tovább. Az elődöntő első futamában – ahogy jósolta – a nyolcas pályára került, amiről korábban azt mondta, szeret ott futni. A három elődöntős futamból az első két helyezettek mellett a további két legjobb időt elérő került a fináléba.

A debreceni sprinter májusban 12.81 mp-et futott Savonában, ez idei legjobbja, míg egyéni csúcsa a 12.71 mp-es országos rekord. Az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évek eredményei alapján 12.65 és 12.70 közötti idővel lehet bekerülni az olimpiai döntőbe, ő pedig szeretne azok között lenni, akiknek erre van esélyük.

Kozák az elődöntőben nem jól rajtolt, de kezdett felzárkózni, ám féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett.

„A harmadik-negyedik gátnak aláfutottam, aztán a hetediket letalpaltam és ennyi volt. Ez van, amikor nem magamra figyelek, csak megyek előre” – nyilatkozott Kozák Luca. – „Most rengeteg érzelem van bennem, nem így jöttem ki, hogy ez lesz a vége. De lesz még olimpiám.”

Hozzátette, vannak visszatérő hibák, melyeket ki kell javítania.

„Bíztam benne, hogy 12.80-on belüli időt tudok futni” – mondta. – „Megyünk tovább, jövőre sok nagy verseny lesz, remélem, előbb-utóbb odakerülök a legjobbak közé.”

Hétfőn egy magyar atléta szerepel az olimpián: a kalapácsvető Halász Bence a selejtezőben lép dobókörbe.

(MTI)

Exit mobile version