„Tom Brady miatt nyerjen a Tampa!”

Itteni idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 55. Super Bowlt, amelyen az Amerikai főcsoport győztese, a címvédő Kansas City Chiefs, valamint a Nemzeti főcsoport bajnoka, a tizedik fináléjára készülő, 43 éves Tom Brady vezette Tampa Bay Buccaneers találkozik egymással.

A DVSC labdarúgócsapatának pályaedzője, Dombi Tibor köztudottan nagy rajongója az amerikaifutballnak, őt kértük fel egy kis esélylatolgatásra.
„Nem szurkolok egyik félnek sem különösebben, mert az én csapatom a New England Patriots – mondta Dombi. – De a két brigád közül a Tampa áll közelebb a szívemhez Tom Brady múltja miatt, és ugye ott van a korábban szintén a Pats-ben játszó Rob Gronkowski is. Egyébként a Kansas tartom esélyesebbnek, de persze bármi előfordulhat” – fogalmazott a volt válogatott szélső, aki még nem tudja, kivel és hol nézi a döntőt.

„Mindenki nyűgös, a vírus miatt sem gyülekezünk úgy, mint korábban, ráadásul másnap edzés van nekünk is. Ha átjön pár haver, akkor nálam nézzük meg. A játékosoknak is van egy NFL-rajongói magja, ha nem jönnek a barátok végül, akkor lehet, átmegyek a srácokhoz. Tavaly Törökországban edzőtáboroztunk a Super Bowl idején, akkor ott szurkoltam, azt megelőzően viszont rendszeresen jöttek hozzám öten-hatan meccset nézni” – jelentette ki Dombi.

Mivel az edző a New England-nek szurkol, kicsit csalódott volt a legutóbbi szezon miatt.
„Nagy pofára esés persze nem volt, hiszen sok meghatározó játékos visszalépett tőlünk a COVID miatt, elment e legnagyobb sztár, Tom Brady, szóval csak titkon reménykedtem ennél jobb szereplésben. Szerintem biztatóbb idény lesz számunkra a következő, van most a csapatnál költőpénz, a drafton is jók leszünk. Ami az egész NFL-szezont illeti, kellemes csalódás volt nekem. Ugyan rossz nézők nélkül bajnokságot rendezni, de megfelelő technikával megoldották ezt, egészen élvezhető volt a hangulat a körülményekhez képest. Jó volt a színvonal, és akadtak izgalmak is. Személy szerint rosszul éltem meg, hogy nem tudtam kimenni, most lett volna zsinórban a tizedik olyan év, amikor ellátogatok az Államokba, ám az élő NFL ezúttal kimaradt. Ahogyan a maratoni futások és a koncertek is, szerencsére focizni lehet, még ha nézők nélkül is. Remélem, a következő időszak már sokkal jobb lesz ennél, minden szempontból!”

(TN)

Exit mobile version