A Debreceni Járási Ügyészség minősített közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy férfi ellen, akinek közlekedési szabályszegése során 11 ember sérült meg.
A vádirat szerint a román férfi 2025. április 4-én, 0 óra 45 perckor tehergépkocsival közlekedett a 42-es számú főúton Földes felől Berettyóújfalu irányába. A sofőr figyelmetlensége miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol szemben, szabályosan közlekedett a sértett által vezetett kisbusz és a hozzákapcsolt utánfutó. A sértett észlelte a vádlott szabálytalanságát, megpróbálta elkerülni az ütközést, a járművét balra kormányozta, azonban a tehergépkocsi nekiütközött a kisbusz jobb első oldalának. A kisbusz és az utánfutó az úttest közepén állt meg, míg a tehergépkocsi a menetiránya szerinti bal oldali árokba csúszott.
A nagy erejű ütközésben a kisbuszban utazók közül 1 sértettnek 8 napon túl gyógyuló súlyos, további 10 sértettnek 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülései keletkeztek, továbbá jelentős mértékű volt az anyagi kár.
A vádlott KRESZ-szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre a baleset és sérültek meg az emberek.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség
