Törökország helyett Szlovákiában költ el egymilliárd eurót a Volkswagen

hvg.hu

Miután törölték a törökországi gyárépítési terveket, a Volkswagen jelentős fejlesztés hajt végre a pozsonyi üzemében – olvasható a hvg.hu cikkében.

A Volkswagen még a tavalyi év elején jelentette be, hogy a legújabb generációs Passat és Skoda Superb modellek 2022-től már a Törökország nyugati partján létesítendő új üzemükben készülnek majd. Nem sokkal később a törökök szíriai katonai műveletei után kialakult nemzetközi nyomás miatt mégis elálltak az ötezer új munkahely megteremtésével járó beruházástól, és úgy döntöttek, a szlovák gyáruk fejlesztésére költenek.

„Növeljük a kapacitást Pozsonyban”

mondta Herbert Diess, a csoport igazgatója az Automobilwoche magazinnak, ezzel megerősítve a szlovákiai gyár fejlesztéséről szóló híreket.

Hozzátette:

a jelenlegi koronavírus-helyzet miatt is átgondolták a kapacitásigényeiket és jelenleg nincs szükségük egy új helyszínen lévő üzemre.

Diess elmondta azt is, hogy nem jelent semmilyen költséghátrányt Törökországhoz képest, hogy a gyártás Szlovákiában folyik majd, az egyetlen hátrány, hogy a Volkswagen azt remélte, hogy a török ​​gyártásnak köszönhetően nagyobb részt szerezhetnek a 80 milliós helyi piacon.

Jelenleg a Volkswagen szlovákiai üzemében készül a német konszern több haszongépjármű típusa, valamint az Audi Q7/Q8-as modellek, a Volkswagen Touareg, a Porsche Cayenne, valamint a Skoda Citigo elektromos autó is.

Skoda Superb , Volkswagen Passat
Exit mobile version