Berettyóújfaluban harminchárom év után most megint tehetnek forgalmi vizsgát a leendő sofőrök – osztotta meg az örömhírt Muraközi István, a város polgármestere közösségi oldalán.
„Ez könnyebbséget jelent a vizsgázóknak, az oktatóknak, nem utolsó sorban a város térségi szerepe ezáltal is erősödik”
fogalmazott a polgármester.
A közleményből kiderül, hogy a kezdeményezés megvalósulása többek közös erőfeszítésének köszönhető. Külön megköszönte Szilágyi József egykori oktató és vizsgabiztos közbenjárását, aki szívügyének tekintette, hogy Berettyóújfalu ismét vizsgahelyként működhessen. Az ő kitartó munkája, valamin Vitányi István országgyűlési képviselő és az önkormányzat támogatásával sikerült ezt elérniük.
Muraközi István kitért arra is, hogy Berettyóújfaluban a vizsgázók minden közlekedési helyzettel találkozhatnak az utakon, ezáltal a közlekedési infrastruktúra ideális feltételeket biztosít a vizsgához. Ez egyszerre könnyíti meg az oktatók és tanulók mindennapjait, miközben hozzájárul ahhoz is, hogy a város még inkább közlekedési és oktatási központtá válhasson a térségben.
