A rendőrség nagy erőkkel dolgozik és már egy kamera felvételt is közzétettek a fiatal lányról.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO csoport facebook oldalán tett közzé egy hivatalos bejegyzést. Ebben azt írják, hogy; különböző technikai eszközökkel hajtottunk végre adatgyűjtéseket, valamint a rendőrséggel, polgárőrökkel közösen élőerővel vizsgáltuk át a prioritásként kezelt területeket.
Hozzátették azt is, hogy „szeretnénk köszönetet mondani annak a sok túrázónak aki a hétvégén bejárt nyomvonalát elküldte nekünk, mert közösen hatalmas területet sikerült bejárni és kizárni a keresésből”

A Pest vármegyei rendőrök most azt közölték, hogy tanúkat kutattak, meghallgatták az eltűnt nő ismerőseit, adatokat gyűjtöttek, kamerák felvételeit és hívásforgalmi adatokat elemeztek.
Szeptember 7-én indult el józsefvárosi otthonából túrázni Kaszás Nikolett, aki azóta nyomtalanul eltűnt. A 27 éves nőt utoljára a Spartacus-tanösvényen látták Pilisszentlászló közelében, ahol legalább egy túrázó találkozott vele.