Tragédia Debrecennél: 3-an haltak meg az éjszaka

Borzalmas tragédia történt a 354-es úton, Debrecen határában, a Bocskaikert irányában, ahol kedden késő este két személygépkocsi ütközött össze: a balesetben hárman meghaltak – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerda hajnalban a rendőrség honlapján.

    A rendőrség tájékoztatása szerint a 354-es számú úton egy Seat típusú személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött egy Skoda típusú személygépkocsival. A balesetben a Seat típusú járművet vezető 20 éves férfi és a vele utazó 23 és 41 éves nők olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették.
    Az elsődleges orvosi vélemény szerint a Seat másik két utasa életveszélyes, valamint súlyos, a Skoda sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.



Az egyik járműben csak a sofőr utazott. A másik személyautóba öt ember szorult be, őket a debreceni hivatásos tűzoltók vágták ki feszítővágóval, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. Három ember életét már nem lehetett megmenteni. További két ember súlyos-életveszélyesen, egy pedig súlyosan megsérült.

Exit mobile version