Túl sok a vasúti baleset- figyelemfelkeltő kampányt indít a MÁV

Képünk illusztráció. (Fotó: Kiss Lóránt)

Szeretnék szigorítani a KRESZ szabályait is.

Drasztikusan nőtt a vasúti balesetek száma, ezért figyelemfelkeltő kampányt indít a MÁV– tudósít az MTI a vasúttársaság fővárosi sajtótájékoztatójáról. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta,

Tavaly 50 százalékkal nőtt az ilyen balesetek száma az előző évhez képest, idén pedig már 16-an, azaz csaknem annyian haltak meg vasúti átkelőkben történt balesetben, mint tavaly egész évben, amikor 17-en vesztették életüket.


Múlt héten portálunk is beszámolt róla, hogy súlyos vonatbaleset történt Mindszentnél. Az elnök-vezérigazgató az eset kapcsán az elmúlt hetet

fekete hétnek nevezte, hiszen ebben és más vasúti balesetekben összesen hatan vesztették életüket.

Kiemelte azt is, hogy szeretnék szigorítani a KRESZ szabályait, hogy még komolyabb következménnyel járjanak az ilyen balesetek.

Szigorúbban büntetnék például a sorompórongálást, hogy visszatartsa azokat, akik veszélyeztetik a közúti és a vasúti közlekedés biztonságát.

részletezte a vezérigazgató-helyettes.

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version