Tűz és Fények játéka 2024

Kép: Szent István Napok

A budapesti tűzijáték idén a Margitszigettől a Petőfi hídig elterülő szakaszán lesz megtekinthető 21 órakor, az eddigi 4,3 km helyett több mint 5 km hosszan, emellett fényfestést kap a Parlament Duna felőli és déli oldala, valamint a Lánchíd teljes felülete. A műsort különleges, kétrészes drónshow, valamint fény- és lézershow egészíti ki.

Az idei Tűz és Fények játéka ismét azt a célt hordozza, hogy miközben büszkeséggel tekintünk az égre, magunkba szívjunk valamit ebből a gazdag múltból, és szeretteinkkel, barátainkkal, családunkkal újfent megélhessük a hazaszeretet, az összetartozás és ezen több évezredes örökség által táplált testvériség érzését.

Reggel 7-kor kezdte meg működését az augusztus 20-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amelynek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút és a fővárosi kormányhivatal – írta Kovács Zoltán, a testület vezetője a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán közölte azt is, hogy az időjárás függvényében a rendezvényekkel kapcsolatos döntéseket kora délután hozzák meg.

„Kérjük, mindenképpen figyeljék az időjárással kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!”

írta az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.

Forrás: MTI és szentistvannap.hu

Exit mobile version