Nem tétlenkedik a Bagossy Brothers Company, hiszen a koncertek mellett új lemezükön is dolgoztak, amelynek a megjelenését őszre tervezik.
A korong névadó száma a Lámpás futótűzként terjedt, a rajongók azonnal rákattantak, hiszen a dalszövegén túl a dallama is teljesen bűvkörébe vonta a hallgatóit.
Az erdélyi zenekar hatalmas, Csillag az égen című csíksomlyói koncertjéről, amit a parajdi károsultak megsegítésére szerveztek, már korábbi cikkünkben írtunk, a Lámpás ott is felcsendült.
Pár nappal ezelőtt pedig megjelent a következő slágerük, az Élni is Elviszem, ami már most óriási népszerűségnek örvend, a világ legnagyobb videómegosztóján eddig több mint ötvenezren nézték meg.
A fiúk Instagram oldalukon azt is elárulták, hogy a klip forgatását nagyon élvezték, ami látszik is az eredményen.
„Megérkezett az új lemezünk új singlejének klipje is!
írják közösségi oldalukon.
💡Egy nagyon élvezetes forgatás volt ez számunkra, amit szerintünk a végeredmény is tükröz!”
Íme az új klip:
