Új pszichoaktív anyaggal kereskedett a négy férfi

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két polgári, egy hajdúböszörményi és egy tiszaújvárosi lakossal szemben. A nyomozás adatai alapján a négy férfi anyagi haszonszerzés érdekében rendszeresen értékesítettek új pszichoaktív anyagot különböző összegekért Polgáron. Mint megírtuk, a napokban egy 17 éves lány vesztette életét drogfogyasztás miatt Debrecenben.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat a rendőrök március 25-én elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a lakásukban tartott kutatás során több mint kétmillió forintot, új pszichoaktív anyagot és a terjesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

A nyomozó hatóság a 31, 34 éves polgári és a 43 éves hajdúböszörményi gyanúsítottakat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására. Negyedik, 24 éves tiszaújvárosi társuk szabadlábon védekezhet.

(police.hu)

Exit mobile version