Sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program újabb időszakára. Tavasszal csaknem 45 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon országszerte – közölte az Agrárminisztérium (AM).
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6 és 14 év közötti diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Az 500 intézményt tartalmazó keret percek alatt betelt, így a programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület a tavaszi időszakban 1500 foglalkozáson mutatja be a magyar erdők értékeit.
A közlemény szerint legtöbb, összesen 71 intézmény Pest vármegyéből, jelentős számban pedig a fővárosból, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplénből jelentkezett. A legsikeresebb pályázók között volt Debrecen és Győr, ahol 10-10 intézmény regisztrált és jutott be a programra.
A nyertes intézményekben minősített erdészeti erdei iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat.
Mint írják, idén az erdő mint egy önmagában fenntartható életközösség, a biológiai sokféleség témaköre áll a fókuszban, melynek során a gyermekek megismerkedhetnek az erdei életközösségben különböző szerepet betöltő élőlényekkel. Emellett a diákok széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is. Az erdőpedagógusok játékosan segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést – hangsúlyozzák.
A kezdeményezés hátterét a minősített erdészeti erdei iskolák jelentik, amelyek több mint negyven éve a fenntarthatóságra nevelés legfontosabb intézményei közé tartoznak Magyarországon. Programjaikban alapvető követelmény, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a gyermekek és a természet között.
A program az elmúlt 35 év legnagyobb környezeti nevelési akciója, melynek keretében 114 ezer gyermek vehetett részt erdőpedagógiai foglalkozásokon a saját iskolájában. 2024 szeptemberétől a hátrányos helyzetű települések iskolásainak is biztosítottak lehetőséget arra, hogy eljussanak az erdei iskolákba.
Az Erdei Iránytű Programban 2025-ben 250 csoport, összesen 8700 gyermek vehetett részt, amely egy-egy napos erdei iskolai látogatást biztosított számukra. A kezdeményezések iránt minden évben hatalmas az érdeklődés.
Az Iskolában az Erdő Program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az AM közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
