Újabb dallal érkezett Azahriah

Fotó: Instagram/ Azahriah

Azahriah megint egy új dallal jelentkezett, ami már a harmadik az elmúlt két hétben. A közel 6 és fél perc hosszú burka című zene vasárnap késő délután került fel a YouTube-ra és a Spotifyra, éjféltől pedig az összes streamingplatformon elérhető lett.

Egyébként az előadó egy év kihagyás után hamarosan visszatér a színpadra, 2025. október 17-én, 18-án és 19-én az MVM Dome-ban lép fel, de az énekes addig sem tétlenkedik. A rajongók legnagyobb örömére az elmúlt hetekben több új dallal is jelentkezett.

Az első új dal a Young Flyjal közös vemzavr! volt, amit egy héttel később a pörkölt követett. A szombaton debütált burka pedig egy újabb különleges, változatos stílusú dal, ami sokszínűsége ellenére remekül illeszkedik az előadó repertoárjába.

A közösségi médiában látható kommentek alapján a rajongók odáig vannak érte, a dal csupa pozitív kritikát kapott és már alig várják, hogy a színpadon is meghallgassák a burkát.

Azahriah azt is bejelentette, hogy 2026-ban európai turnéra indul, a koncertekre szóló jegyek pedig szeptember 29-től már elérhetőek. A fiatal énekesnek ez már a harmadik nemzetközi turnéja: a jövő évi koncertsorozat keretében Prágában, Pozsonyban, Zürichben, Amszterdamban, Londonban, Frankfurtban, Stuttgartban, Münchenben és Bécsben lép fel.

Exit mobile version