Az ügyészség újabb részleteket osztott meg Révész Zsuzsa meggyilkolásával kapcsolatban. Az RTL egykori kommunikációs vezetőjét még 2024-ben gyilkolta meg a lánya korábbi párja, aki ellen vádat emeltek. A közleményből kiderül, hogy a gyilkos a női ruha és a kalap mellett parókával is álcázni próbálta magát.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RTL egykori kommunikációs vezetőjét meggyilkolták. Révész Zsuzsával a fiatalkorú lányának volt barátja, a 18 éves Sz. Tamás végzett: az áldozat vérbe fagyott holttestére az autójában találtak rá a nő rózsadombi lakása előtt még 2024 novemberében.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt,és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a ma már 20 éves férfival szemben, aki a vád szerint előre kitervelten és különösen kegyetlenséggel végzett a volt barátnője édesanyjával.
A vádirat lényege szerint a férfi és barátnője még kiskorúakként lettek egy pár, ám a kapcsolatuk rendszeres veszekedésekkel volt terhelt, többször szakítottak, majd kibékültek. 2024. október 31-én a német–holland határ melletti Wegberg városába utaztak Amszterdamból, ahol a hivatásos focista szálláshelye volt. A szálláson úgy összevesztek, hogy szakítottak, a lány az édesanyját hívta fel, hogy vigye őt haza. A gyanú szerint a férfi bántalmazta is az ekkor még kiskorú barátnőjét. A lány édesanyja – a közlemény nem írja, de Révész Zsuzsáról van szó – a férjével együtt elment a lányáért, majd autóval hazajöttek Magyarországra.
„A vádlott hazarepült, majd 2024. november 2-án azt mondta a családjának, hogy Visegrádra utazik pár napra. Ehelyett azonban a szakítás miatti letargikus lelkiállapotban magához vett egy konyhakést, majd Budapestre ment. Két szobát is kibérelt, és az egyikben megszállt. A fővárosban női ruhákat, parókát és egy széles karimájú női kalapot is vásárolt, amiket a szállásán tartott. Napközben járt a volt barátnője és az édesanyja otthonánál, ahova kora este visszatért. Magával vitte a kést is, és a bejárathoz közeli fás-bokros részen várakozott. Az volt a célja, hogy megöli vagy a volt barátnőjét vagy annak édesanyját. Az édesanya autóval jött haza, mivel előtte a rendőrségen volt, hogy feljelentést tegyen a férfi ellen a külföldön történtek miatt. A lesben álló fiatal focista meglátta őt, ezért a garázsbejáróhoz futott, majd rátámadt az autóban ülő Révész Zsuzsára. Többször kitartóan támadta a késsel a nőt, aki a helyszínen meghalt”
derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
A fiatalember ezután elmenekült, az iratait eldobta, a kést az I. kerületben lévő, sűrű növényzetben rejtette le. A rendőrség azonosította őt, majd nagy erőkkel kezdte keresni, végül másnap Kisteleken el is fogták.
„A Fővárosi Főügyészség az indítványa alapján letartóztatásban lévő vádlottat előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg a vádiratában. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit határozott ideig tartó fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Életfogytig tartó büntetés indítványozására azért nincs lehetőség, mert a férfi az elkövetéskor nem töltötte be a Büntető Törvénykönyv által megkívánt 20. életévét”
derül ki a közleményből.
Forrás: Fővárosi Főügyészség
