Újabb szakaszon négysávosítanák a 33-as főutat

Fotó: Google Utcakép

A beruházás a leendő BMW-gyárnak is otthont adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezettel függ össze.

Újabb szakaszon bővítenék a 33-as számú főutat– derül ki a Közbeszerzési Értesítőben megjelent részvételi felhívásból.

A tender szerint,

A 33. sz. főút meglévő 2×1 sávos részének kapacitásbővítése 2×2 sávosra 2010,7 m egybefüggő hosszon a 3316. jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület közötti szakaszon új körforgalmi csomópont, illetve a 3316. j. összekötő út korrekciójával. A kivitelezés a forgalom folyamatos fenntartása mellett végzendő.

Ez azt jelentené, hogy négy sávon haladhatna a forgalom Látókép és az ipari terület között.

Korábban már a HajduPress is beszámolt róla, hogy az M35-ös autópálya és a gazdasági övezet között indul a 33-as kapacitásbővítése. Nyáron írta ki a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) a beruházás ezen részére vonatkozóan a tendert, szerződéskötésig azonban még nem jutott el a projekt.

A ma megjelent tender szerint a kapacitásbővítés második szakaszára vonatkozóan január 12-ig várják az árajánlatokat.

Exit mobile version