Újraélesztés közben zavarta meg a mentősöket egy férfi, miszerint rossz helyen parkolnak

Illusztráció / Fotó: Kiss Lóránt

Egy középkorú nő újraélesztéséhez érkeztek a mentősök Budapesten a belvárosi Sas utcába szombat este. Mivel ilyenkor minden perc számít és nem volt üres parkolóhely sem, ezért a ház kapuja előtt álltak meg, hogy minél gyorsabban a beteghez érjenek – írta az Országos Mentőszolgálat a Facebook oldalukon.

Megkezdték a beteg ellátást, ám egy ponton egy férfi zavarta meg őket, aki kiabálva kereste a mentőautó sofőrjét, ugyanis nem tudott elállni az autójával. A férfi még a beteg lakásába is bement, hogy megkérje a mentősöket, hogy álljanak el.

„Bajtársainkat nagyon meglepte a méltatlankodó sofőr, mégsem tudtak azonnal reagálni. Perceknek kellett még eltelnie, amíg stabilizálni tudták a beteg állapotát, bajtársunk pedig csak ezután tudott egy időközben felszabadult helyre átállni a mentővel. A luxusautó vezetője azonban továbbra is elégedetlen volt, feljelentéssel fenyegette a hivatásukat szolgáló mentőket, amiért “indokolatlanul sokáig használták a kék villogót”

írták mentősök a közösségi oldalukon.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a beteget végül sikerült stabil állapotban kórházba szállítani.

Exit mobile version