Újraindult a lillafüredi és a pálházi kisvasút

Kisebb szünet után a hétvégén újraindultak az Északerdő Zrt. járatai. A járatok március 17. óta a koronavírus-járvány miatt nem közlekedhettek.

Május 9-én az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai ismét elindulhattak. Bár az általában kiemelkedően magas májusi forgalmukhoz képest korlátozott kínálattal várhatták az utasaikat.

A lillafüredi vonalon menetrend módosítást kellett végezniük, így hétköznaponként három, hétvégenként pedig napi hat járatot indítanak, melyek Miskolc-Dorottya utca és Garadna között közlekednek. Pálházán megmaradt az eredeti menetrend, ott csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár Pálháza és Rostalló között.

A vasút dolgozói kiemelt figyelmet fordítanak az egészségügyi szabályok betartására, így:


 
 
Megkérjük Önöket, amennyiben úgy döntenek, hogy igénybe veszik az Északerdő Zrt. által nyújtott szolgáltatások egyiket, szigorúan tartsák be a fentebb feltüntetett egészségügyi szabályokat.
 
 
Fotó: Gulyás Attila
 
Exit mobile version