Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak nyilatkozva.
„Az elnök soha nem zárta ki a kapcsolatfelvételt, az elnök mindig a nyitottságát hangoztatta” – mondta Peszkov, hozzátéve: Putyin „mindig is a produktív kapcsolatfelvétel híve volt és marad”, amely nem magáért a folyamatért, hanem az eredmény eléréséért történik meg.
Olaf Scholz német kancellárnak azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Putyinnal való tárgyalás lehetőségéről szólt, azt mondta, hogy „aligha mondható el, hogy a mérleg nyelve az orosz érdekek figyelembevétele felé billenne”.
(MTI/HP)
