Utolérte az energiaválság a miskolci fürdőket

Fotó: Facebook/Miskolctapolcai Barlangfürdő és Aquaterápia

Közel hatvan olyan pozíciót találtak a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainál, ahol fürdős munkavállalók helyezkedhetnek el.

Összesen 110 munkavállaló kényszerű elbocsátását jelentette be hétfőn a Miskolci Fürdők Kft., a döntést az elszabadult energiaár-emelkedés miatt volt kénytelen meghozni a cég. Ugyanakkor, hogy segítsék kollégáik elhelyezkedését, egyeztettek a Miskolc Holding Zrt.-vel arról, hogy a tagvállalatoknál meglévő nyitott pozíciókat felajánlják az egyes szakterületek dolgozóinak.

A Miskolc Televíziónak a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője a minap.hu-nak elmondta, közel hatvan olyan pozíciót találtak a tagvállalatoknál, amiknek a betöltésére tudunk delegálni munkavállalót. Németh Judit kiemelte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy valamennyi dolgozójuknak legyen munkája.

Kezdeményezték például a Miskolci Paktum Iroda bevonását annak érdekében, hogy a létszámleépítéssel érintett állásokban dolgozó kollégák mihamarabb új állást találjanak, és megkeresték a Miskolc környéki multinacionális cégeket, az egyik részéről már meg is kapták azon pozíciók listáját, ahová embereket várnak. A vállalat munkaerő-kölcsönző bevonása nélkül felveszi az embereket. Ugyanakkor a fürdőknél gépészekre, diszpécseri szolgálatra, vagy éppen biztonsági őrökre továbbra is szükség van – ha kisebb létszámban is, de őket továbbra is foglalkoztatják.

Valamennyi munkavállalónkat várjuk vissza, amint rendeződik a helyzet – húzta alá Németh Judit.

Mint arról korábban beszámoltak, a Miskolci Fürdők Kft. október 3-ától átmenetileg szünetelti fürdőszolgáltatásait az Ellipsum Élményfürdőben, mert a fürdőkomplexum kivitelezője folytatja a korábban megkezdett garanciális javításokat. Az ügyvezető elmondta, a sakkmedence burkolata olyannyira jól vizsgázott az elmúlt hónapokban, hogy ezt alkalmazzák majd a többi – külső és belső – medencénél. A tervek szerint decemberben befejezik a munkát, majd következik a próbaüzem.

Az Ellipsum Strandfürdőben – korábbi nevén Miskolctapolcai Strandfürdőben – több mint egy évvel ezelőtt leégett az egyik infraszauna, most megkezdhetik ennek bontását és helyreállítását. A munka miatt a wellness részleg október 3-ától nem látogatható.

A mindenkit sújtó energiaválság és infláció, a magas gáz- és villamos áram ára miatt október 10-étől – határozatlan ideig – szünetelteti a fürdőszolgáltatást a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is. Németh Judit elmondása szerint csak az előbbi esetében közel hétszeresére – 135 forintról 900 forint fölé nőtt – a földgáz köbméteréért fizetendő összeg.

Ez egyszerűen kigazdálkodhatatlan. Amint változik a helyzet, és újra gazdaságosan üzemeltethető a fürdő, azonnal szeretnénk indulni – emelte ki Németh Judit.

Forrás: minap.hu

Exit mobile version