A nagysikerű Harry Potter filmeket utoljára élvezhetjük a mozi kínálatában, ugyanis a J. K. Rowling által megalkotott történetből készülő új sorozat miatt nem vetíthetik egy jó ideig.
Jó hír, hogy négy budapesti moziban is, a Cinema MOM, a Pólus, a Lurdy, valamint a GoBuda moziban még utoljára terveznek vetítéssorozatot a Harry Potter-filmekből augusztus 7. és október 1. között.
A Pannónia Movie Kft. MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték, hogy belátható időn belül ez lesz az utolsó mozis Harry Potter-maraton, a Warner stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a J.K. Rowling sikerkönyveiből jelenleg készülő TV-sorozat miatt egy ideig majd nem vetíthetik a mozik a 2001 és 2011 között készült filmeket.
A közleményben kiemelik azt is, hogy idén ősszel a 4. rész, a Tűz Serlege 20. évfordulóját is ünneplik a maratonnal. A Harry Potter-filmeket digitálisan felújított 4K változatban élvezhetik utoljára.
Korábban már megírtuk, hogy elkezdődött a forgatása az új Harry Potter-sorozatnak, és már el is készültek az első jelmezes fotók a szereplőkről.
