A legendás debreceni Szfinx zenekar még visszatér egy utolsó, mindent elsöprő búcsúkoncertre, ahol a legemlékezetesebb felállás (Kori, Günter, Usa, Pumukli, Czeth és Cini) újra együtt lép a színpadra, felidézve egy felejthetetlen korszakot.
1987-ben alakult a Szfinx Debrecenben a Múzeum és a Rockverzió együttesek tagjainak összeállásából. Ecsedi “USA” János (gitár), Volosinovszky “Cini” János (dob), Monok „Czeth” Tamás (basszusgitár), Mucsi „Jam” János (billentyű), Sándor “Günter” József (gitár), Bogdándi István (ének). 1988-ban azonban az énekesi pozíciót már Koroknai “Kori” Árpád töltötte be.
Ebben a formációban léptek a színpadra a Lord zenekar előtt. Megfordultak a Csillag Születik tehetségkutatón is, ahol a középdöntőig zúzták a húrokat. Elnyerték a Rajt Díjat a balatoni Pop Gála ’90-en.
1990-ben készült el az első anyaguk, amely főleg egy maguknak szánt demó volt. Ezt követte 1991-ben egy hivatalosan is terjesztett album a “R’n’R Crew”. Ebben az évben Martinovics „Pumukli” Ferenc váltotta Mucsit a billentyűk mögött. A zenekar szinte minden elismerést bezsebelt a Tokaj Rocktáborban ’91-ben és ’92-ben. A Metal Hammer Hungarica magazin pozitív kritikájának köszönhetően elindultak a hazai teljes ismertség útján.
Országos turnék következtek a Szfinx életében és megjelent első albumuk 1993-ban “Vad játszma” címmel. Olyan bandákkal is felléptek, mint például a Tankcsapda. A Szfinx albumokon több alkalommal is vokálozott Lukács Laci.
1995-ben elkészült a második, “Húzd!” című albumuk.
A múltidéző Utolsó rohanás című búcsúkoncerten felcsendülnek a SZFINX legnagyobb dalai, valamint a ’80-as és ’90-es évek legütősebb rock klasszikusai április 11-én 19 órakor a Klinika Egyetemi Klubban.
Előzenekarként a Rockverzió és a President melegíti be a közönséget.
További részletek itt találhatóak, a jegyek pedig itt.
Forrás: Debreceni Rocklexikon
