V. Országos Karikázó Fesztivál Debrecenben

Kép: facebook.com/Törökné Csécs Lenke

A „Gyertek lányok karikába!” rendezvény hiánypótló a magyar néptánc színes palettáján.

Országos fesztiválok színes forgatagában csak egyetlen táncanyag maradt ki eddig, az, melyen a női táncosok mutatkozhatnak be önállóan. Az előző fesztiválok jó visszhangra találtak a néptáncegyüttesek körében.

A húsvéti ünnepekhez köthető leginkább a női körtáncok előadása. Ebben az időszakban tilos volt a böjt idején a tánc. Egyetlen dolog volt lehetséges országosan, a szerelmet, fájdalmat, a jövőt és a természetet megéneklő női karikázók táncolása.

Nemcsak a böjt idején táncoltak karikázót. A nők csodálatos viseleteikben a templom előtt a mise után, vagy egy-egy bál előtt, tánckezdésként, a jó hangulatot alapozták meg táncukkal.

A VOKE Egyetértés Művelődési Központ ad helyet ennek a rendezvénynek a Faraktár u. 67. szám alatt.

Április 1-jén délután 14 órától a fesztivál megnyitója után, a magyar táncdialektusok karikázóiból, lánytáncaiból láthat a közönség versenyt a jeles szakemberekből álló 4 tagú szakmai zsűri előtt.

A zsűri tagjai:

A rendezvény fővédnöke Tasó Lászó országgyűlési képviselő.

A fesztivál díjait a Főnix Néptáncegyüttes egyesületi vezetősége határozta meg az együttestagok, barátok és szülői felajánlások alapján.

Az V. Országos Karikázó Fesztivál grafikai munkáit Kónya Ábel képzőművész tervezte.

A belépés díjtalan. A Főnix Néptáncegyüttes adományokat fogad el tánctermének felújítására.

Főnix Néptáncegyüttes OTP: 11738008-20180850 megjegyzés rovatban: táncterem

A rendezvényt a Főnix Néptáncegyüttes a Hagyományok Háza Hálózat, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és szülői és baráti közössége támogatásával valósítja meg.

Forrás: Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes

Exit mobile version