Varga Kevin végül nem fordul a FIFA-hoz

A DVSC korábbi játékosa, Varga Kevin megegyezett a török másodosztályú Ankaragücüvel a másfél évig szóló szerződése felbontásáról, így szabadon igazolhatóvá vált, ám csak olyan országba szerződhet, amelyben még nem zárult le az átigazolási időszak – írja az NSO.

Mi is írtunk arról, hogy az Ankaragücü törlesztette a Varga Kevinnel szemben fennálló, négy hónapja lejárt tartozását, miután a játékos feljelentette a klubot a török szövetségnél, de kifutott a fizetési felszólításban meghagyott kéthetes határidőből. Ráadásul a 28 éves, 13-szoros válogatott játékost nem nevezte a bajnokság tavaszi szezonjára.

Mint azt a Nemzeti Sport Online cikkében jelzi, Varga a távozás mellett döntött, amire két lehetősége volt. Az egyik az, hogy feljelenti a klubot a FIFA-nál a késve utalt fizetés miatt, a szövetség pedig egy jogi procedúrát követően kimondja, hogy a klub szerződésszegést követett el, így Varga egyoldalúan szerződést bonthat és szabadon igazolhatóvá válik.

„Megállapodtunk az Ankaragücüvel a szerződésbontásról – nyilatkozta megkeresésünkre a játékos menedzsere, Filipovics Vladan. – A közös megegyezés miatt azonban már csak olyan országba szerződhet Kevin, amelyben még nyitva van a piac. Például azon skandináv bajnokságokba, melyekben most kezdődött el az új idény, de említhetem Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat is. Felmérjük a lehetőségeket, aztán döntünk arról, hogy már most új csapathoz szerződik vagy fél évet kivár és csak nyáron kötelezi el magát.”

(NSO/HP)
Fotó: acebook.com/Ankaragücü

Exit mobile version