Varga Mihály: Meg kell vizsgálni a KATA fenntarthatóságát

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Újabb bizottsági ülés, újabb miniszter-jelölt referált terveiről.

Meghallgatta Varga Mihály leendő pénzügyminisztert az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága ma délelőtt. Az MTI tudósítása szerint Varga kiemelte, hogy

adóemelést és megszorításokat nem tervez a kormány, azonban a kata bevezetése bár nagy siker volt, de meg kell vizsgálni, hogy a kedvezményes adózási lehetőség változatlan formában fennmaradhat-e.

Elmondta azt is, hogy a terv az, hogy folytatják az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet.

Azt is hozzátette, hogy az infláció és a háború miatt jelentősen megváltoztak a körülmények, így módosítások szükségesek ahhoz, hogy a hiánycélt tartani tudják.

A kormány három fő célja, hogy megőrizze a stabilitást, biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot és megvédje az eddigi eredményeket, így például a családtámogatásokat. A 2023-as költségvetés tervezetét június elején átadják a kormánynak.

A járvány alatti gazdasági állapotról, valamint a válság kezeléséről elismerően beszélt, szerinte a magyar gazdaság produkálta

jelenleg az Európai Unió egyik leggyorsabb gazdasági növekedését, tavaly a növekedés 7,1 százalék volt, idén az első negyedévben 8,2 százalék.

Képviselői kérdésre Varga Mihály kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetést a jelenlegi forintárfolyamon és a jegybank előrejelzésével megegyező, 5,7 százalékos inflációval tervezik.

Az euró bevezetésével kapcsolatos kérdést

túlmisztifikáltnak tartja. Szerinte az uniós valuta beveztése technikai eszköznél nem több.

Exit mobile version