„Arany János aranypénze”- ezzel a címmel, ugyanakkor versidézettel invitálta a debreceni teátrum mindazokat, akik a 2011 óta hivatalosan minden év november 13-án megünneplendő Magyar Nyelv Napja alkalmából egy kis versekből álló csemegére vágytak.
A Csokonai Színház művészei – Ráckevei Anna színházigazgatón kívül Kubik Anna, Szakács Hajnalka, Bakota Árpád, Csikos Sándor és Mészáros Tibor – ezen a délutánon arra vállalkoztak, hogy nem csak saját kedvenc versük elmondásával tisztelegnek az anyanyelvünk előtt, hanem a közönség által előzetesen beküldött „verskívánalmaknak” is eleget tesznek, vagyis a közönség kedvenc verseit is elszavalják.
Csakhogy, nem színházban jártunk volna, ha az estnek nem lett volna még ezen túl is dramaturgiája, amit főleg az igazgató asszonynak köszönhettünk. Ráckevei Anna a kollégái szavalta versek előtt és után a Vallomások című, harminchárom jeles kortársunk magyar nyelvről szóló gondolatait tartalmazó kötetből szemezgetett, megosztotta velünk például Jókai Anna, Kornis Mihály, Lackfi János vagy Lator László ez irányú elmélkedéseit. S ő maga is mondott verset: például azt az Orbán Ottó-költeményt, az Epilógust, amely az est címadó sorát is tartalmazza: „Csak a nyelv az, amit beszélője élvez, Arany János aranypénze.”
A Ráckevei Anna válogatta elmélkedésekből talán a leginkább elgondolkodtató a Szakonyi Károlyé volt, aki a Vallomások című kötetben arról értekezik, hogy vajon mi értelme van a klasszikusok „magyarításának”, vagyis annak a divatnak, hogy a 19. szerzők nyelvét modernizáljuk? Azon túl, hogy Szakonyi ezt elvetemült ötletnek, képtelenségnek tartja, hiszen egy klasszikus festő képét sem festjük újra, csak azért, hogy jobban megértsük, mit is ábrázolt annak idején, egy frappáns mondatban ragadta meg ennek a kezdeményezésnek a lényegét: ez a törekvés nem más, mint „türelmetlen ódzkodás a nyelv lelkének befogadásától”.
De a nyelvről szóló gondolatok tolmácsolása mellett az est egyéb meglepetéseket is tartogatott: a légy zümmögését sem lehetett hallani, amikor Csikos Sándor Kosztolányi Dezső Hajnali részegségét szavalta, de legalább ilyen hatásos volt Kubik Anna Pilinszky-szavalata, a Ne félj, amelynek hallatán mindenki elgondolkodhatott a szeretet és gyűlölet egymást soha ki nem záró érzéséről. Hogy azután erre a művésznő még a tragikus sorsú költőnő, Hervay Gizella Játsszuk azt című versével is ráerősítsen. De feledhetetlen volt Szakács Hajnalka Weöres Sándor-szavalata, pontosabban éneke, ugyanis a színművésznő a klasszikus költő Sárospataki polgárleány című versét ezúttal dalban mondta el, Palya Bea megzenésített változatát „vette kölcsön” erre az alkalomra. Hogy azután Mészáros Tibor félig mondja, félig pedig énekelje József Attila Tiszta szívvel című versét.
Külön fejezetet képezett az esten Bakota Árpád, aki vajdasági lévén egy ottani költőbarátja, Domonkos István népszerűsítését is belecsempészte az esemény versfolyamába. Beszélt a költő leghíresebb, Kormányeltörésben című verséről, megmutatta a vajdasági magyarok legfontosabb folyóiratát, az 1992-ig működő Új Symposiont, amelynek Domonkos a szerkesztője volt, s amely ma – a folyóirat emlékét őrzendő – Veszprémben Ex Symposionként jelenik meg, majd pedig elszavalta költőbarátja Kuplé című versét.
S amikor már túlságosan sok komoly versen voltunk túl, Kubik Anna ezt a komolyságot oldandó, „előkapta” Gyurkovics Tibor Honderűjét, s mindenkinek azonnal jobb kedve támadt. Olyannyira, hogy az est végén még a közönség soraiból is vállalkozott rá egy idős úr, hogy kedvenc versét, Tompa Mihály A gólyához című, manapság már sajnos nagyon keveset hallott költeményét elszavalja.
Gyürky Katalin