Vesszen Trianon? – egy fenntartott vélemény

A fájdalmas trianoni döntés évfordulója (június 4.) kapcsán az alábbiakban szó szerint közöljük Csíki András, az Erdély Járók Egyesülete elnökének írását. Érdemes legalább kicsit elgondolkodni rajta….

“Ámbár papa savanyú maradt, és legszívesebben nem is ment volna, annyira bántotta, hogy csak fél Erdély került vissza. Mindent kifogásolt. Még az indulót is, melyet mindenfelé recsegett a rádió: Édes Erdély… Úgy kezdődött: Őseink nyomán, fenn a Hargitán……

– Szittya fergeteg – mondta megvetően.- Ültek a fenekükön és várták Hitler elhatározását…Majomszínház. De, ha mindenkit díszmagyarban hívtak nekünk is úgy kellett mennünk – hogyne!, óriási örömömre. Tizenhat éves voltam – csoda-e, hogy csak az örömre, a pompára és a diadalra gondoltam , melyben részem lesz, s nem a nemzetközi, politikai következményekre, melyet, mint nehéz uszályt, maga után vont a döntés.” (Gróf Bánffy Katalin: Ének az életből)

A szeretet furcsa dolog, a rajongás még különösebb: az objektivitás, a racionális érvek, a logikus gondolkodás alig-alig érvényesül. Trianon és az elszakított országrészek kapcsán “szeretetből, rajongásból” megfogalmazott vélemények ezt tökéletesen megmutatják… Én pediglen fenntartom véleményemet…

Magyar az, akinek fáj Trianon – idézheti az Olvasó! Versailles utcáin tehát felvonultak, Morvai Krisztinát piedesztálra emelik és megakadt lemezként ismételgetik, hogy vesszen Trianon! Hetet-havat, zöldséget-blődséget összehordanak, szezont és fazont kevernek.

Naiv kérdésemre, hogy mit jelent a címben is szereplő jelmondat, nemes egyszerűséggel azt válaszolják, hogy „határrevíziót”.  A 18-as határok revízióját? Atyavilág, meddig bírtad a történelemórák nehéz levegőjét, a feleltetés előtti nyugtalan csendet? S most, ki az, aki történelmi továbbképzésben részesít? Tudod, hogy mi történt az elszakított területeken azóta? Tudod, hogy a „nem, nem soha” és a németek által alkalmazott „oszd meg és uralkodj” sikere révén Dél-Erdélyből mintegy kétszázezer magyar menekült el, és szép Erdélyünk ezen részén a magyarság végleg szórványba szorult. Tudod, hogy az erdélyi politikusok (Bethlen, Teleki, Bánffy, Kós stb.) pontosan tisztába voltak azzal, hogy a „mindent vissza” politikája nem fog jót hozni, s hogy az erdélyi bevonulásnak nem lesz jó vége – no a felhőtlen boldogság hamar el is múlt…

Tudod, hogy a ránk erőltetett béke következtében elrabolt területeken alig-alig maradt olyan rész, ahol egy tömbben él a magyarság. Tudod, hogy a kisantant baráti szövetségében egyesült államok mindent, de mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb magyar zavarja a mindennapjaikat – no nem csak minket nem kíméltek. Magyar tudat, magyar néptömeg nélkül igen nehéz bármit is elérni. Az anyaországban is fogy a magyar; sok esetben azok, akik magyarnak vallják magukat, azok is – így vagy úgy – hazájuk érdekei ellen cselekednek; ezer év alatt nem tudtuk megoldani a cigánykérdést; a gazdasági bevándorlás, a menekültügy kérdését sem fogjuk tudni egyhamar kipipálni.

Az EU az őshonos nemzeti kisebbségek önrendelkezésének megadására sem ad kötelezvényt a tagállamoknak, sőt minden lehetséges úton-módon hárítja a felelősséget a probléma kapcsán. Miért áltatjátok egymást azzal, hogy a trianoni döntést felül fogják vizsgálni, pláne azzal, hogy visszarendezik az országhatárokat?

Jut eszembe: Horvátországot is szeretnétek? Ez gyerekes, felelőtlen és nem több, mint érzelmi manipuláció.

Miért nem dolgoztok azért, hogy a határon túli magyarok területi és kulturális önrendelkezését elismerjék, hogy a magyar nemzet tényleg megerősödjön. Aztán, ha kilencvenöt év múlva úgy megduzzad a határon túli magyarság, hogy jogaik bővítésére sor kerülhet, akkor lehet új megoldásokban gondolkodni. Hála Istennek ezt Ti sem és én sem érem meg, de addig jó lenne, ha két lábbal a földön állva, a jelen kihívásaira válaszolva a holnapért dolgoznánk, nem a múlt dagályába fullasztanánk magunkat! A Simándy-féle mártírokból (Elnémult harangok) éppen elegendő gyűlt össze és semmit  sem tevő nagymagyarokból is jól állunk…

“Lerohant a templomához. A nagy vaspántos kapu állította meg. Fölemelte két
összeszorított öklét és megdöngette a kaput, könyörögvén:
– Hatalmas Isten, adj erőt a te szolgádnak, hogy útjából el ne tántorodjék.
Az üres templom visszhangja komor dübörgéssel felelt neki vissza.
Igen, ti várvédő ősök, ti funtinelli árnyak, ti hitetvédő papok, s ti fönt
az égen, Csaba királyfi fehér vitézei: nem hulltatok el hiába, a késő utód szívé-
ben ég tovább a ti lángotok. 

Ő is védi hazája földjét az árulás ellen; azét a szent földét, mely megtermette
bölcsője fáját és megtermi koporsójának fáját is.” (Rákosi Viktor – Elnémult harangok)

A legjobb az, hogy a székelyföldi autonómia kapcsán, miután szóvá tettem, hogy azok, akik támogatják a kezdeményezést jövedelmük 1%-át utalják a Székelyföldi Autonómia Alapba, egyvalaki lezsidózott, másvalaki kioktatott, hogy a magyar nem koldul…

Írtam volt 2015-ben.

Csíki András