Veszélyes kereszteződésben létesülhet okoszebra Hajdúböszörményben, szavazni kell róla

blog.generalielorelatok.hu

Minden évben, így most is a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével jöhet létre. Tavaly is az volt a cél, hogy mindenképpen iskola közelében létesüljön, így idén is erre törekednek és hívják fel a figyelmet.

A Generali a Biztonságért Alapítvány tavaly júliusi kutatásában 1000, 16-75 év közötti magyar lakost kérdezett többek között arról, hogy mennyire érzik magukat biztonságban a gyalogátkelőkön. A válaszokból akkor egyértelműen kiderült, hogy a hazai lakosság kétharmada inkább csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor gyalogátkelőn halad át. Akik a legkevésbé érzik magukat biztonságban ilyenkor, azok között felülreprezentáltak többek között a nők, a középkorúak, illetve azok, akiknek van óvodás, iskolás korú gyereke. A válaszadók mindössze 16 százaléka számolt be arról, hogy általában véve maximálisan biztonságban érzi magát a zebrán való átkeléskor.

Vigyázz, kész, okoszebra szavazás!

A Generali a Biztonságért Alapítvány idén is közönségszavazást indít: a hazai lakosságnak június 16-ig van lehetősége online megszavazni egy, az OBB javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítanak még a 2025 szeptemberi iskolakezdés előtt. A szavazásban minden vármegyéből egy olyan zebra szerepel, ahol a statisztikák alapján nem könnyű az átkelés, ám a szavazás után egy közülük az őszi iskolakezdésre okossá alakulhat.

Debreceni zebra nincs a jelöltek között, azonban Hajdúböszörményben egy kereszteződést fokozottan veszélyesnek ítéltek meg, így erre lehet szavazni. Részleteket a hivatalos oldalon is találhatunk.

blog.generalielorelatok.hu
Exit mobile version